Nyugdíjba ment Băsescu
A volt elnök még 2014 novemberében nyugdíjaztatta magát, derült ki a vagyonbevallásából. Ennyi nyugdíjat kap.
A volt elnök még 2014 novemberében nyugdíjaztatta magát, derült ki a vagyonbevallásából. Ennyi nyugdíjat kap.
Kilenc megyében, összesen 21 iskolában szünetelt a tanítás a hóvihar miatt hétfőn, kedden 7 iskolát nem nyitottak ki.
Lesz egy előadóest, illetve egy január végi nagykoncert a legközelebbi rendezvénye a Székelyföldi Filharmóniának.
Cékla, jonathán, fekete retek – az újév első piacán jártunk. És jól megfáztunk pár perc alatt. Mit mondjanak akkor az árusok?
Szombat éjszaka egy elkövetőt elkaptak, amint autót tört fel az udvarhelyi utcában. További két személyt keresnek.
Több mint ötven balesethez hívták a téli ünnepek alatt Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának csapatát.
Miután autójának koccant a mögötte haladó gépkocsi, a sofőr egész egyszerűen kiszállt, és elfutott.
Persze, ha van olyan a verdádban. Egy román sofőr megkönnyítette saját dolgát új Mercedesében.
Első külföldi útjain Brüsszelbe, Chișinăuba és Berlinbe készül az új államfő.
Kormányprogramon dolgozik a jobbközép ellenzék.
Kétszer telt meg a G. Café karácsony előtt az előadásra, most újra előadják.
Farkas József és Farkas László magyarországi repülőtér-fejlesztési szakembereket hívtak a csíkcsicsói repülőtér terveinek elkészítéséhez.