Egy érettségi nem a világ vége
Nem tudom, hogy javítottak, könnyű volt, mégis jól lepontoztak. Megkérdeztük a végzősöket, elégedettek-e az eredményekkel.
Nem tudom, hogy javítottak, könnyű volt, mégis jól lepontoztak. Megkérdeztük a végzősöket, elégedettek-e az eredményekkel.
Hétfőn Iași-ban tört ki, szerdára már országos méretűre duzzadt a romániai börtöntüntetés. Amnesztiát szorgalmaznak.
Megvan a tusványosi koncertmenü, minden napra jut egy-két jó zenekar. Lesznek udvarhelyiek is.
Többek közt a migránskérdésről lehet kérdezni kedden dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt.
Nem adott elsőbbséget a körforgalomban, így biciklist gázolt a székelyudvarhelyi sofőr.
A Transylvania Barokk Együttes repít a múltba vasárnap, a Szent István teremben.
Kondiparkot avatnak, könyveket mutatnak be és az íjászatot is ki lehet próbálni hétvégén a szentegyházi városnapokon.
Hamarosan felújított út vezet Atyhába, miután megsürgették a két éve halogatott munkát.
Megkezdődik a felkészülés az SzKC számára, több változás is van a stábban, új szerepköröket kap két játékos.
Ez a macska valószínűleg egy életre elkerüli majd a repülőgépeket.
Reneszánsz gyermeknappal, kerengő dervisszertartással és a régizene nemzetközi mestereivel vár a Csíkszeredai Régizene Fesztivál.
Ötödik alkalommal nyílt meg a székelyudvarhelyi művésztelep a Spanyár-házban.