Vonatbalesetben hunyt el egy személy
Nyolc autóbaleset történt a múlt héten, szerencsére egyik sem volt halálos kimenetelű.
Nyolc autóbaleset történt a múlt héten, szerencsére egyik sem volt halálos kimenetelű.
Számok a világ közepéről, Rúzsa Magdira voltak a legtöbben kíváncsiak.
A bakancslistán kipipálhatjuk a siklóernyőzést: a hétvégi Airfesten több tucat embert röptettek a fenyédi Láz körzetében.
Megsérült az az autóvezető, aki hétfőn kora délután Kobátfalva és Tarcsafalva között a sáncba hajtott. Nem mellékesen ittas volt.
Erdélyi győzelemmel ért véget a harmadik alkalommal megrendezett magyar egyetemi csapatok számára kiírt Tusványosi Finálé.
Új videoklippel jelentkezett a néhai Face Today. Első nagylemezük is úton van.
Eddig helyettes volt, hat hónapig ideiglenesen ő vezeti az állami rendőrséget a városban. Egyelőre nem tudja, hogy versenyvizsgázik-e.
Ebben az időszakban kerüld el a Kerekerdőt a saját érdekedben.
Nem elég, ha te ismered az értékedet, el is kell tudnod adni azt. A csütörtöki UKKSZ Akadémián erre tanítanak.
Családi házként volt bejegyezve, de a hívek összefogásával megújult, és már valódi templom a homoródszentpáli istenháza.
Mentőhelikopterrel Marosvásárhelyre kellett vinni a kiskorú robogóst, aki motorkerékpárral ütközött szombaton Parajd közelében.
Amikor Szávuj mindenkit kicselezett és bevágta a kapuba, egyemberként ugrott fel a stadion: legyőztük az Európa-bajnokot! Három évtizeddel ezelőtt történt.