Elhunyt a kapumentő Kovács Piroska
Kapuavatás közben lett rosszul és hunyt el az Europa Nostra-díjas máréfalvi értékmentő.
Kapuavatás közben lett rosszul és hunyt el az Europa Nostra-díjas máréfalvi értékmentő.
Ma a legfélelmetesebb betegség a rák. Dr. Kerestély Péter az élő példa arra, hogy a természet erejével sikeres lehet a gyógyulás. Most hozzánk jön előadást tartani!
Míg az átlagos székely fiatal Nyugatra vágyik, örökbe adott romániai gyerekek ezrei vágynak onnan haza, hogy megismerjék vér szerinti szüleiket.
Elhagyta az udvarhelyi baleset helyszínét a sofőr, hogy bekísérje a sérülteket.
Tűzzománc mesterkurzust tartanak péntektől vasárnapig a Művelődési Házban.
Ruhabörzét tartanak a székelyudvarhelyi Kriza János Szeretetotthonban szombaton.
A Lejtő utca telejéről indul, és a környék természeti értékeit barangolja be a Szekler Teker szombati kincskereső túrája.
Kerékpárost ütöttek el Székelykeresztúron egy kereszteződésben.
Ami számít, hogy a kereskedők mekkora árat szabnak a terményeknek. Vékony a káposzta levele, apró a pityóka és a fákkal is baj van.
Múlt héten Udvarhelyen járt a hatóság, de nem bírságolt.
Megjött az igazi tél a hegyre, nagy hó lett a Madarasi Hargitán csütörtökre virradóra.
A beküldött videóitokból az első három helyezést láthatjátok itt, és ahogy azt ígértük, díjazzuk is a nyerteseket.