Zakót kapott a tavalyi bajnok
Az FK Csíkszereda farmcsapata könnyed győzelmet mért Keresztúrra, immár ők állnak a bajnokság élén.
Az FK Csíkszereda farmcsapata könnyed győzelmet mért Keresztúrra, immár ők állnak a bajnokság élén.
Vasárnap a tízedik fordulót rendezték a körzeti bajnokságban. Az eredményekért és a gólszerzőkért kattintsanak.
Vasárnap a tIzedik fordulót rendezik a körzeti bajnokságban. Az eredményekért kattintsanak.
Nyerni tudott a Vasas Femina az utóbbi fordulók kudarcai után. Egy forduló maradt hátra.
Csíkszeredába utazott a Székelyudvarhelyi FC csapat vendégjátékra, ami nem sikerült túl fényesre.
Mint egy elsőlemezes, de díjazott zenekar – Milbacher Róbert jóval negyven felett tette le első novellafüzérét az asztalra. Sosem késő.
Egy újabb, a Siklódi-kőhöz vezető turistautat jelölt ki a Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület.
Szünetel az áramszolgáltatás egy község házaiban.
Sőt, van elég baj az FK háza táján: Mányát két fordulóra eltiltották, a bedobott szotyis zacsi pedig ezer lejbe fáj majd a klubnak.
A homoródalmási Gálhegyre várják azokat a civileket, akik az országos csemeteültetési akcióban részt vennének.
Nem a minifocipályán játszottak, de ennek nyomós oka volt. Az igazi bajnokság tavasszal jönne.
Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot a katonai ügyészség az 1989-es forradalom ügyében.