Egy sör mellett beszélgethetsz Heim Hunival
Nem plakátra való szlogenekkel fog untatni, sőt motiválni is megpróbál a nem látható fogyatékával együtt élő fiú.
Nem plakátra való szlogenekkel fog untatni, sőt motiválni is megpróbál a nem látható fogyatékával együtt élő fiú.
Sikernek örvendett az Udvarhely Néptáncműhely vidéki kiszállása.
Tizenegy napja, hogy 4-en meghaltak, több tízen pedig megsérültek egy tömegszerencsétlenségben az A2-esen. Ismét megtörtént a baj.
Exportakadémia határon túli magyar cégek számára címmel szervez külpiacra felkészítő tréninget a Magyar Nemzeti Kereskedőház.
Már a folyósót is megnyitották a rászorulók előtt.
Az oroszbarát harapófogóba került Románia egy hónap múlva választ. De hogyan és kik közül?
Több helyi cég végzi az udvarhelyszéki megyei utak téli karbantartását. Kedden indul a 24 órás készenléti szolgálatuk.
Víztartályának feltöltése közben sérült a Wizz Air egyik repülőgépe a kolozsvári reptéren kedden reggel.
Romániában 25 százalékkal nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke az első három negyedévben - közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank.
A román gazdaság éves szinten 4,9 százalékkal bővült az első három negyedévben.
Ha szombaton nincs hova menned, van egy jó ötletünk: nézzél floorball-meccseket a Rákócziban. Nem fogsz csalódni.
Nem semmi éjszakája volt egy csíki sofőrnek, hát még a csíki rendőröknek.