Új pisztolyokat vennének a csendőröknek
Jelenleg hetvenes évekbeli kézifegyverekkel vannak felszerelve a csendőrök. Most bevásárolnak.
Jelenleg hetvenes évekbeli kézifegyverekkel vannak felszerelve a csendőrök. Most bevásárolnak.
Ha még egy gólt kapott volna, csak harmadik lesz a csapat. Ricardinho nem lőtte be az ötödiket.
Nem tudta, mihez kezdjen magával a nagybetűsben, ezért elment szerencsét próbálni a berlini falon túlra.
A hetekben különleges növényfajtával ültették be a Virágok sétányát. Az egzotikus növénynek egyelőre helyi jellegzetesség, de invazív is lehet.
Cserébe vasra verik a gyerekeket, majd gigamega Omega koncerttel bilincselik le a Csíksomlyóra érkezőket.
Közvitára bocsátotta az egészségügyi minisztérium az oltási törvény tervezetét.
A hét végén megkezdődik az iskolások és óvodások tavaszi vakációja. Két hétig tart majd.
Az asszony nem ember, de ha a termopánra tudja cseréltetni az ablakokat, akkor helye van a kelet-európai gazdaságban.
Egy nap alatt előállították a rendőrök a 13 éves fiút, aki egy élelmiszerüzletből lopta el a rádiót.
Szerdán a Gondűzőban találkoznak a téma szakértői, érdekes előadások lesznek.
De vehetsz csinálógépet is, ha nem akarod saját magad csinálni.
Áprilisban korábban kézbesítik a nyugdíjakat és a munkanélküli segélyt.