Megengedte a csapot, féreg jött belőle
Keményfalván élő víz folyik a csapból. Még egy ok, amiért a Harvíz áremelést kérhet.
Keményfalván élő víz folyik a csapból. Még egy ok, amiért a Harvíz áremelést kérhet.
Három polgármester tanácskozott Udvarhelyen a fizetésekről. Nézd meg, hogy mire jutottak.
Nem szokott forgalmi dugóba kerülni, és a buszon ennyi boldog pillanata sem lenne.
Új kihívásokra vágyott Bartalis Barbi, de nem tartja kizártnak, hogy egyszer újra felölti az udvarhelyi együttes mezét.
Biharkeresztes mellett történt a tragédia, többen súlyosan megsérültek.
Pontosabban annak teraszán lehet látni Szabó Zsolt magánelőadását.
A Fidesz adta és a Fidesz vette el az erdélyi magyaroktól a szabadegyetemet, mondja az Orbán beszédét kifütyülő lány.
A viharkárok miatt (is) javít az Electrica. Görgess és nézd meg, hogy hol.
Fegyveres rablást próbált elkövetni egy férfi a Starbucksban, de nem jó emberekkel kezdett.
Az országban sárga jelzésű viharriadó van érvényben, többek között, Hargita megyében is.
A Csíki Jazzfesztivál pénteki napján pénteken Udvarhelyen lép fel Balogh Roland és a Finucci Bros Quartet.
Könnyes búcsút veszünk gyerekkorunk kedvenc programjától? Na, álljunk meg egy percre.