Becali fenyegetőzik és a tűzzel játszik
Még a végén visszaviszik a börtönbe, hiszen csak feltételesen van szabadlábon. Nem bír magával.
Még a végén visszaviszik a börtönbe, hiszen csak feltételesen van szabadlábon. Nem bír magával.
Oktatóktól tanulhatsz fotózást és nemcsak. Analóg gépekkel is megtanulhatsz, még akkor is, ha először fogsz gépet a kezedben. Homoródszentmártonban augusztus 28. és szeptember 2. között tartja fényképész-táborát a Kováts Fényképészet. Az alsó korhatár 12 év, jelentkezni a 0743-957450-es telefonszámon lehet. A táborban olyan fényképészek lesznek, mint Kováts
Egy négy éves gyerek a hétfői tragédia áldozata. A kutyát elaltatják.
Újabb dokumentumfilmet vetítenek a könyvtárban, mégpedig Nagy Viktor Oszkár 2013-ban készült filmjét, majd beszélgetés is lesz a rendezővel.
Egy 84 éves néni építőanyagát egy 78 éves másik néni lopta el. Rendőrségi ügy lett belőle.
A csíkszeredai bűnözőről forgatott filmre még várnunk kell november végéig, de egy előzetest már megnézhetünk.
Az UFF angol tábort szervez középiskolások számára, te is jelentkezhetsz. 4 nap, 80 lej.
Nagy emberek tárgyaltak hétfőn, s a legnagyobbik eldöntötte, hogy jó lesz ez így.
Ismét módosította a KRESZ-t a kormány: azért szigorítanak, hogy rend legyen.
Jelentős lehűlésre lehet számítani országszerte, 15 megyében sárga kód érvényes esőre, viharra hétfő este 11 óráig.
Iohannis még Trumppal egyezett meg: rakétákat veszünk az amerikaiaktól. Precíziós csapásmérésre kell.
Nem sérült meg senki, de a fiatalembernek nem volt jogosítványa. Ráadásul a jármű sem volt bejegyezve.