Ennyi gyerek megy iskolába hétfőn
Mintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdi el hétfőn a 2017-2018-as tanév első félévét. Erre a programra számíthatnak következő nyárig.
Mintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdi el hétfőn a 2017-2018-as tanév első félévét. Erre a programra számíthatnak következő nyárig.
Sétálj nagyot, lássál szépet, túrára hívnak az UEKÉSEK.
Ahol a székely furfang találkozik a technológiával, halomban hűlnek a tyúkok.
Kigyúlt egy ház a Tábor utca és a Függetlenség sugárút közti kereszteződéshez közel. Forgalomkorlátozás van érvényben.
Kiszállt, hogy becsukja a kaput, elindult felé a kocsi.
Több ezren tüntettek szerda délután Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében.
Éppen hazafele tartott, amikor a két gyerek ellopta tőle táskáját.
Méghozzá drónnal – kattints és nézd meg a nagyon szép felvételeket!
Vallási, etnikai és egyéb fajta toleranciát illetően tette ezt a kijelentét a miniszterelnök.
A település egy része áram nélkül marad pénteken.
Megmutatjuk neked is, hogy mit találtunk.
Tízből három romániai lakosnak egyetlen eredeti foga sincs egy tanulmány szerint.