DráMA: ha mindent duplázni lehetne, talán akkor lenne jó
Vészesen fogynak a jegyek az egy hétig tartó DráMA kortárs színházi találkozó előaásaira. Nyugi, azért a nagytermi darabokra még biztosan van.
Vészesen fogynak a jegyek az egy hétig tartó DráMA kortárs színházi találkozó előaásaira. Nyugi, azért a nagytermi darabokra még biztosan van.
Hanem azért, mert túl sokat járt a szája, robbantással fenyegetőzött és nem mellékesen többedmagával hamis okiratokat gyártott. Mos gondolkodhat a hűvösön.
Sokan gyűltek össze, hogy elbúcsúztassák a Lengyelországba induló tüzérséget. Volt, akinek különlegesebb volt az alkalom.
Öt házkutatásnak több mint harminc liter elkobzott szesz és 100 ezer lej lett az eredménye. Korondi és farkaslaki személyek is vannak az előállítottak között.
Bevonnák a jogosítványát azoknak a sofőröknek, akik 30 napon belül nem fizetik ki büntetéseiket.
A székelyudvarhelyi András Levente keze alatt olyan nevek játszottak, mint Puskás Ferenc, Pele vagy Johan Cruyff.
Rajzverseny is lesz, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tanulmányútjára szeptember 18-ig lehet jelentkezni.
Szerdán nyolc megyében tartottak házkutatásokat, Cioabăt 24 órára őrizetbe vették.
Nem most, csak két év múlva, amikor a britek már nem lesznek az Unió tagjai. Ezt maga Juncker ajánlotta.
Igaz, csak kétféle négylábút lehet megcsodálni, de legalább ingyen van. Legeltetheted a szemeidet.
A szabadulások hetét éljük: Böszé tesója után Bivolaru, a szexguru is kijött a dutyiból. Így megy ez.
Újabb gyógynövényes nyílt napot a tart a Civitas, nemcsak tanulhatsz, még versenyezhetsz is.