Több pénzt visznek haza a rendőrök
Megemelik a rendőrök, valamint a belügyminisztérium és a közbiztonság kötelékében dolgozók fizetését.
Megemelik a rendőrök, valamint a belügyminisztérium és a közbiztonság kötelékében dolgozók fizetését.
Látványos felvonulás és díszszemle is lesz szombaton, az első Székelyudvarhelyi Huszárszemlén.
Ezek városunk legszebben felújított épületei, kapui, kerítései.
A Rákóczi Center ad otthont a rendezvénynek, a szentmisét a Mária Rádió is közvetíti. A Kis Szent Teréz Plébánián működő Forrás Katolikus Karizmatikus Közösség szervezésében a Rákóczi Centerben tartja 14. találkozóját az 50 éves jubileumát ünneplő Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás (EKKM) október 14-én, szombaton. Az Erdélyben három évtizede működő
A Mokkába kerül át a G. Egyesület rendezvényeinek egy része, novemberben több koncert és irodalmi találkozó is lesz.
Persze, Gyergyóban és máshol is annyi lett, hogy szinte magától fordul ki a földből. Csak győzzük eladni és megenni.
A gyakorlatba ültetésig még sok víz lefolyik a Dümbovicán, mert újra kell számolni az összes nyugdíjat.
Akkor dől el, hogy ki lesz az a két miniszter, akit kiraknak a Tudose-kormányból.
Két gépkocsi ütközött össze a Lukoil benzinkút előtti útszakaszon, az egyik autó felborult, vezetője ittas volt.
Az évszaknak megfelelő időjárás lesz. Itt van az ősz, végre újra.
Kun Attila koreográfus két előadását is láthatja az udvarhelyi közönség október közepén, a Ki vagy te, kortárs tánc? és a Peregrinusok előadásokra már kaphatók a jegyek.
A kézdivásárhelyi zenekar pénteken este lép a Felső Gé színpadára.