Tűz volt Pálpatakán
Egy gazdasági épület gyúlt meg a Korond melletti Pálpatakán csütörtökre virradóra.
Egy gazdasági épület gyúlt meg a Korond melletti Pálpatakán csütörtökre virradóra.
Csütörtökre virradóra lángra kapott egy autó a Nicolae Bălcescu utcában. Habár a tűzoltók a helyszínre siettek, a gépkocsi teljesen kiégett.
Ismét találtunk egy feketeöves parkolómestert.
Kaputúra, illetve koszorúzás is lesz pénteken Máréfalván, Kovács Piroska halálának egyéves évfordulóján.
Jövő keddig talán fel is tudsz készülni, és konstruktívan hozzá is tudsz szólni a stratégiához. Ha görgetsz, láthatod a dokumentumot is.
Nem lesz kötelező beoltatni azokat a személyeket, akik esetében bizonyítani tudják, hogy immunisak egy adott vírussal szemben.
Egyelőre még nem tudjuk megmutatni, de többek között ezt tervezi a kormány.
Egyelőre pofozógép az udvarhelyi csapat, de ez nem is csoda. Attól még vannak jó pillanatok egy női kézimeccsen is.
Pénteken neves tudósok méltatják az udvarhelyi szerzőpáros munkáját. Dr. Marosfői Levente és Dr. Marosfői László Összehasonlító hisztopatológiai atlasz című könyvét október 13-án, pénteken 13 órától a városháza Szent István termében mutatják be. Az állatorvosi tudományos atlaszt Prof. Dr. dr. H.C. Alecsandru Ioan Baba akadémikus és Prof. dr. Cătălin
Mi is megmutatunk közülük néhányat, de ha bemész a ceruzás kapun, az összest megtekintheted.
Idén másodszor lesz kisgyerekes túra, a kerekerdői focipályáról mennek a Mondó hegyre.
Méghozzá drónnal – kattints és nézd meg a gyönyörű felvételeket!