Jézusmária: Valaki jár a háztetőn!
És hozzá sepreget is. Még az is lehet, hogy a nap fotóján Kosztolányi Dezső vagy valamelyik szomszédja látható.
És hozzá sepreget is. Még az is lehet, hogy a nap fotóján Kosztolányi Dezső vagy valamelyik szomszédja látható.
A szenátus elnöke párhuzamos államot vizionál, ahol rendelésre gyártják a bűnügyi dossziékat.
A városrendezés furcsa munkálatai után szeretett volna fákat ültetni egy hölgy, rendőri kísérettel kellett elhagynia a tanácstermet.
Halottak napján autóba ült ittasan,pechjére megállították a rendőrök.
A kolozsvári rendőriskolába januárban is lehet felvételizni. Annyira kevés a rendőr, hogy muszáj bővíteni az állományt.
Mégpedig nem kicsit. A kormány ugyanis eladósítja magát és ugrabugrál. Nem jó ez így.
A kapitalizmus megtanította, hogy mindennek ára van. A hülyeségnek is. Csak nem mindig tudjuk kifizetni. De mit szólnak ehhez a hangyák?
Szent László a témája a túrának, ami komolynak ígérkezik. Lehet már jelentkezni.
Az udvarhelyi átlövő 213 válogatott meccs után abbahagyja, persze a Tatabánya alapembere marad. Több mint félezer gólt vágott nemzeti színekben.
Segítünk. Igaz, lejárt már a halloween, de hétköznap volt, szóval nem úsztad meg a beöltözést.
Egy udvarhelyi utca víz nélkül maradt, délután háromkor indítsd el a csapot.
Nem a szokványos fajta, ráadásul nem is gyerek talpa alá való.