Ismét levetítik a Brazilokat a moziban
Szerdán mozidélután lesz, vetítik a Brazilokat és az 1945-öt.
Szerdán mozidélután lesz, vetítik a Brazilokat és az 1945-öt.
Patak folyik a nemrég feljavított megyei úton, napok óta.
A Tomcsa Sándor Színház világosítója Békéscsabán vehette át a díjat.
Kiabálták a gyerekek, suttogták a felnőttek, sóhajtották az öregek, majd készítettek egy képet, vagy egy szelfit. Kigyúltak a fények Székelyudvarhelyen.
Nyolcan sérültek meg autóbalesetekben, egy medve újabb sérüléseket okozott.
Kézműves volt és okos, virgácsot nem hozott.
Három olyan autóvezetőt azonosítottak a hét végén, akik szeszes ital fogyasztása után ültek a volán mögé. Ketten közülük balesetet okoztak.
Elfogtak egy körözött személyt is Udvarhelyen a hét végén.
A román állampolgárok több millió eurót költöttek el a december eleji minivakációban. Mennyi az annyi?
Lassan hozzászokunk: ha vasárnap, akkor tüntetés van Bukarestben és a nagyvárosokban.
Hetek óta mondogattam, hogy meg tudja verni ezt a Dinamót az SzKC. Nem vagyok sportfogadós, de ma tényleg nyerhettem volna!
És emlékezetes: a 16 éves Bálint Andor klasszikus mesterhármast vágott a szebb napokat is megélt Marosvásárhelyi City'us-nak.