Nemcsak a baleseteknél kellett helyt állniuk a mentősöknek
A halálos balesetek mellett öngyilkossági kísérletekhez is riasztották a mentősöket – nem volt könnyű hét számukra.
A halálos balesetek mellett öngyilkossági kísérletekhez is riasztották a mentősöket – nem volt könnyű hét számukra.
A 22 éves fiatalember életét vesztette szombaton hajnalban, miután bottal támadt egy rendőrre – a kocsmai verekedőt annak társa lőtte le.
Vörös kód volt érvényben a vasárnap reggeli Hargita megyei busztragédia miatt, amiben két moldovai állampolgár halt meg.
Közel 3 millió lej közpénzt pazarolna a megye a Multipland csele miatt, mégis hagyja magát. Ha így folytatódik az óvásháború, tavaszra ha lesznek tiszta utak.
A hét végére már módosítottak a programon, de az ezentúl egységes lesz.
Az első félidőben nagyjából lerendezte a foksányi bajnokit az SzKC, a másodikban izgultunk egy kicsit. Jöhet a Torda elleni rangadó!
Nincs itt se bunda, se semmi, amit nem lehetnek érteni: egyszerűen néhány futsalegyüttesnek még a tízcsapatos bajknokságban sem lenne keresnivalója.
Ötven évig volt lemeszelve I. Mihály arcképe a szombatfalvi ortodox templomban.
Kaland volt a javából a kézdialmási kiruccanásunk. Túrtuk a sarat, másztuk a domboldalt, s nézegettük, melyik tehén ellik meg hamarébb.
Nem korondi fazakak, de agyagból készülnek, és kemencében hevülnek, majd keményednek széppé Vild Emőke-Viola kerámiái.
Ilyés Lóri lesz az első Romániában rendezendő spártai küzdelem versenyigazgatója. Sok mindent tanulhatsz tőle, nem csak a futásról.
A kötetet hétfőn mutatják be az Ekések a művelődési házban. Arról, hogy mere barangoltak.