Vizi kiénekli a káoszt Udvarhelyen (videó)
A Voice-ban mind a négy széket megfordította, az Euróvízióról is éppen csak, hogy lemaradt, most a Zújgé közönségét kápráztatná el.
A Voice-ban mind a négy széket megfordította, az Euróvízióról is éppen csak, hogy lemaradt, most a Zújgé közönségét kápráztatná el.
Felszólal a La vie en Rose és a What a Wonderful World a vasárnapi hangversenyen.
Andrej Zvjagincev megint az asztalra ütött, napokig lehet gondolkodni a témán az új filmje után. Sok bába nincs, sőt.
És azt, hol dobog Székelyföld szíve? Kattanj és mindkét kérdésedre választ kapsz.
Hattyúk tava búzaföldön a malomfalvi bányánál. Cirkusz, mocskoskodás, környezetvédelmi gondok, kemény emberek.
Velünk laknak, mégis keveset tudunk róluk. Lássuk, kik ezek a fekete-fehér bevándorlók.
Csapatban és egyéniben is a negyeddöntőig sikerült jutni az udvarhelyi fiataloknak a bivalyerős mezőnyben.
Ha felnőttként nem tudsz jól románul, de úgy érzed, hogy szükséged van rá, akkor ott a helyed.
Tájékoztató és egyeztető találkozót tart a polgármesteri hivatal a civil szervezetekkel.
A villanyt csütörtökön délben veszik el. Kattints és nézd meg, hogy melyik utcában.
Ha felfele nézünk, a Bethlen negyedet látjuk, megkeresheted, melyik blokkban laksz. Ha lefele tekintünk, Szombatfalva fagyott szépsége ragad el.
Ha nem vagy nagy spíler, lehet, ezután az leszel. Színésztanfolyamon tanulhatsz.