A nagy tavaszi Stihl-átverés
Ha már a Stihl-ben sem bízhat meg az ember, akkor kiben?
Ha már a Stihl-ben sem bízhat meg az ember, akkor kiben?
Egy fiatal anyuka egy fiatal apukáról.
A város száguldó dizájnerét ismét megihlette a város.
Tévedtél. Udvarhelyen a Kecskeméti Katona József Színház társulata.
Szombaton egész nap Múzeumok Éjszakája lesz! Lesz itt koncert, filmvetítés, minden, ami Lego, sőt, még erényöv-próba is.
Repülőmodellező világkupát és országos versenyt rendeznek a hétvégén a Székelykeresztúr melletti Rugonfalván.
Ahány férfi, annyi apaféle, s ahány apaféle, annyi szokás, történet és hangulat.
Kikapott a címvédő Németország az oroszországi világbajnokságon. A braziloktól is többet vártunk, de csak egy pontot szereztek.
Jövő télen drágább lesz a földgáz az olajárak növekedése miatt a Romgaz kereskedelmi igazgatója szerint.
Ezen a nyáron visszatérnek Romániába a Google Street View gépkocsijai, hogy felújítsák a Google Maps térképeinek utcaképeit.
Nem tudjuk, hogy a focivébéhez van-e köze, de sok volt az ittas a megyében és testi sértés is több a megszokottnál.
Egy bokasérülés is nehezítette az idegesen játszó udvarhelyiek utolsó mérkőzését.