Életmód
Mindenkit saját magához képest fejleszteni, ez a célunk
A Második esély-program révén a csíksomlyói roma közösség felnőtt tagjai is diplomát szerezhetnek, szakképesítéssel együtt.
Életmód
A Második esély-program révén a csíksomlyói roma közösség felnőtt tagjai is diplomát szerezhetnek, szakképesítéssel együtt.
Kultúra
A nemzetközi gitárfesztivál fellépői négy napon át muzsikálnak majd az udvarhelyi közönségnek.
Országos
Bukarest körgyűrűjén végeztek egy részen a munkálatokkal.
Itthon
A külföldi pénzügyi kapcsolatokért felelős menedzser kapta a legnagyobb fizetést a lapcsoportnál, egy erdélyi származású fiatal költő-slammer.
Itthon
Az idén egy hetes programkínálattal készültek.
Másik oldal
Ahelyett, hogy az égbe ordítanánk a véleményünket az olimpiai megnyitó kapcsán, feltehetnénk igazán fontos kérdéseket is.
Kultúra
Első világháborús csoportképen fedezték fel a Disney csatorna és a Jonas Brothers 34 éves sztárját.
Vélemény
Töprengések a tusványosi beszédről és arról, hogy érdemes-e egyáltalán foglalkozni vele.
Itthon
Elfogadta a tervezetet a megyei tanács.
Kultúra
A Budavári Örmény Színház társulatának darabján keresztül most megteheted.
Itthon
Javítási munkálatok miatt szünetel a szolgáltatás.
Itthon
Szejkén elkezdték a padok csiszolását, újrafestését.