Összeomlott az SzFC a második félidőre

A szünet után előnnyel mehetett az öltözőbe az udvarhelyi gárda, a második játékrészben jött a hidegzuhany.

szfc

A szünetre előnnyel mehetett az öltözőbe az udvarhelyi gárda, a második játékrészben jött a hidegzuhany.

Körülbelül száz ember volt kíváncsi a huszonnegyedik fordulóban a Székelyudvarhely FC Kolozsvári Sănătatea elleni hazai mérkőzésére. A Demény Norbert által irányított SzFC a ComanSzécsi, Savin, Szőllősi, SimonDoltea, Péter, Tamás, BerkiFodor, Szőcs összeállításban lépett pályára.

Az első nagy helyzet a miénk volt, tíz percet kellett várni rá, Tamás alakította ki magának a lövőhelyzetet, majd a felsőlécre zúdított. A huszonegyedik percben meg is lett az eredménye a támadó jellegű játéknak. Szőcs Lászlót ugratták ki nagyszerűen, ő egy az egyben vezethette rá az ellenfél kapusára, higgadtan pöckölte el mellette, megszerezve a vezetést a hazaiaknak. A vendégek előtt is adódott lehetőség, de lövéseik vagy elkerülték a kaput, vagy Coman volt jó helyen.

A második félidő közel sem alakult ilyen jól a narancssárgamezeseknek, már öt perc után egyenlíteni tudtak a kolozsváriak, és néhány perccel később már a vezetést is megszerezték. Egy több lábon is megpattanó labda megzavarta Comant, aki a rövidre futott, csakhogy a játékszer a hosszú oldalra érkezett, amit az ellenfél csatára higgadtan fejelt az udvarhelyiek kapujába. Az ág is húzta a SzFC játékosait, a félidőben csereként beállt Bálint Rajmond hamar összeszedett két sárgát, mehetett is zuhanyozni.

A találkozó hátralévő részében sem szabadult fel a hazaiak kapuja, a széteső védelem mellett Coman is sok hibát követett el, egy tizenhatosról eleresztett kolozsvári lövésbe ugyan beleérni igen, hárítani nem tudott.

A 71. percben egy ziccer után is betaláltak a vendégek és 5 perccel ezután büntetőhöz jutottak. Savin tizenhatoson belüli becsúszását látta szabálytalannak a játékvezető. Coman ugyan kivédte a tizenegyest, a kilencvenedik percben érkezett az ellenfél következő gólja is, így 5-1 arányban kapott ki az SzFC. A csapat a huszonötödik fordulóban Radnóton bizonyíthat.