Ősbemutatót tart a színház csütörtökön
A Brahms és a macskák című darabot mutatja be a Tomcsa Sándor Színház. Ajánlott idejében, még előadás előtt ott lenni.
A Brahms és a macskák című darabot mutatja be a Tomcsa Sándor Színház. Ajánlott idejében, már a kezdés előtt ott lenni.
A Hatházi András által megrendezett előadás ősbemutató lesz – a neves kolozsvári szakember nem először dolgozik az udvarhelyi társulattal, hiszen nevéhez még egy ősbemutató fűződik, A lovasok című, amelyet 2013-ban tartottak meg. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Brahms és a macskák egy nagyon egyedi és nagyon udvarhelyi darab lesz. A rendező udvarhelyi dramaturggal, Deák Katalinnal dolgozott a darabon.
Mindenki benne van
Hatházi András rendező eredetileg a Liliomot rendezte volna meg, de a kisszámú társulatra egyszerűen nem lehetett kiosztani a Molnár Ferenc-dráma szerepeit. Ezután döntött a Garaczi László és Toepler Zoltán által írt darab mellett, amelyet 2003-ban a Kolozsvári Színművészeti Egyetemen már vizsgadarabként megrendezett Szilágyi-Palkó Csaba. Érdekesség, hogy az akkori szereplők közül Szűcs-Olcsváry Gellért (akkori diák) a mostani darabban is benne lesz. A jelenlegi Tomcsa Sándor Színház egésze szerepel az előadásban.
A sajtótájékoztatón jelen lévő Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető azt is hangsúlyozta, hogy nagyon újszerű kísérletről van szó. Az előadásra szerintük ajánlatos a kezdési időpontnál negyedórával hamarabb megérkezni.
Rólunk, udvarhelyiekről szól
– Olyan lett az előadás, amilyen a színház vagy a társulat – hangsúlyozta Deák Katalin dramaturg, Hatházi pedig azzal is megtoldotta, hogy a közönséget annyira vonják bele a darabba, amennyire megengedi. „Mentálisan lesz provokálva" – tette hozzá Csurulya Csongor. Az előadás kerete egy nyilvános próba, amelyben a társulat Székelyudvarhely aktuális társadalmi problémáit feszegeti.
A nyilvános főpróbát szerdán este, a bemutatót csütörtökön 19 órától játssza a társulat. Pénteken is lesz előadás (Nyirő József felnőttbérlet). A társulat március 10-én (Haáz Rezső felnőttbérlet) és 11-én (Kovács György felnőttbérlet), illetve 29-én (Tamási Áron diákbérlet) és 30-án (Fekete István diákbérlet) játssza még a darabot. Mint elhangzott, az is megtörténhet, hogy minden előadás más és más lesz.