Önkormányzati gyakornokok kerestetnek

Egyetemi hallgatóknak hirdet nyári gyakornoki programot az udvarhelyszéki RMDSZ és az Udvarhelyszéki Ifjúsági Tanács.

egyetem

Egyetemi hallgatóknak hirdet nyári gyakornoki programot az udvarhelyszéki RMDSZ és az Udvarhelyszéki Ifjúsági Tanács.

A gyakornoki program részleteit sajtótájékoztatón ismertette Bíró Barna Botond, a széki RMDSZ ügyvezető elnöke és Antal Lóránt, az UIET elnöke.

Bíró Barna Botond tudatta, hogy harminc helyszínen biztosítanak gyakorlatozási lehetőséget – előzetesen egyeztettek Udvarhelyszék mind a huszonhat vidéki önkormányzatával, illetve Székelyudvarhelyen a városi önkormányzatnál és a szenátori, illetve parlamenti képviselői irodánál is fogadják a gyakornokokat.

„Ha valaki elkötelezettséget érez, hogy egy önkormányzatnál dolgozzon, hogy belenézzen az ott zajló munkába, ez a legjobb alkalom" – üzente.

Antal Lóránt fontos előrelépésként értékelte a kezdeményezést. „Elsőként Székelyföldön sikerült a szövetséggel és a szövetséget képviselő polgármesterekkel közösen egy olyan lehetőséget teremtenünk, mely révén a fiatalok valós betekintést nyerhetnek az önkormányzatiságba" – mondta Antal, majd a program egy közvetett, ám igencsak fontos céljáról is szólt: esélyt adni a fiataloknak a munkahelykeresésben, a gyakorlatszerzésben.

„Ne csak egy igazolást vigyenek az egyetemnek, hogy gyakorlatoztak, hanem tanuljanak, tapasztaljanak is" – tette hozzá Bíró Barna Botond, akitől azt is megtudtuk, hogy a gyakornoki programot a jövő évben a civil és vállalkozói szférára is kiterjesztik.

A program egyfajta munkahelybörze is lesz: a fiatalok eldönthetik, mely tevékenységi területen szeretnének majd dolgozni, a befogadó önkormányzatok, civil szervezetek vagy cégek pedig munkaerőhöz jutnak.

A július, augusztus és szeptember hónapokban futó program révén olyan jól kommunikáló, a bürokrácia útvesztőiben könnyedén kiigazodó, közvetlen csapatjátékosoknak nyújtanak betekintési lehetőséget az önkormányzati és parlamenti munka hátterébe, akik a nyarat nemcsak lazsálással, hanem munkával, tanulással is megfűszereznék.

Előny, ha a jelentkező szociológus, politológus, közgazdász, történész vagy jogász egyetemi hallgató, és az sem baj, ha az önkormányzati munka iránt érez egy kis fogékonyságot.

Az érdeklődők az udvarhelyszéki RMDSZ honlapjáról vagy Facebook-oldaláról tölthetik le a pályázati űrlapot, amihez egy rövid önéletrajzot, a személyi igazolvány másolatát és a hallgatói jogviszonyról szóló igazolást kell csatolni. Szükséges még egy, maximum három oldalas esszé, Itthon 2020-ban címmel, amiben kifejtik, hogy ha döntőszerepben lennének, választott szakmájuk területén milyen jobbító, módosító és jövőbenéző javaslatokkal rukkolnának elő.

A pályázatokat június végéig a szekigyakornok@yahoo.com e-mail címre lehet elküldeni.

uh.ro/sajtóközlemény