Nyolc éves gyereket haraptak össze a kutyák

Súlyos állapotban fekszik a kolozsvári gyermekkórház sürgősségi osztályán egy 8 éves kisfiú, akit négy kutya harapott össze.

Kutya-harap

Súlyos állapotban fekszik a kolozsvári gyermekkórház sürgősségi osztályán egy 8 éves kisfiú, akit négy kutya harapott össze.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője pénteken úgy nyilatkozott, az ügyben bűnügyi kivizsgálás kezdődött.

A szóvivő elmondása szerint a gyermek csütörtök délután 17 óra 45 perc körül Aranyosgyéresen egy cég udvarára ment be, amelyet kutyák őriztek. Az állatok több helyen megharapták a 8 éves kisfiút. Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás - tette hozzá Jucan.

A gyermeket Aranyosgyéresről vitték a kolozsvári sürgősségi osztályra, állapota súlyos. Az éjszaka folyamán a kisfiút 6 órán keresztül műtötték azért, hogy elállítsák a vérzéseket. Ugyanazon források szerint a gyermeken több mint húsz harapás nyoma van, többek között az arcán is.