Népzenészek, néptáncosok figyelem: Fölszállott a páva
Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza népzene és néptánc vetélkedőt szervez 16 és 32 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok számára.

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza népzene és néptánc vetélkedőt szervez 16 és 32 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok számára.
Az ötmillió forint összdíjazású versenyre magyarországi és határon túli versenyzők jelentkezését is várják. Pályázni egy produkció demófelvételével, a versenyzőről (szólistáról, zenekarról, tánccsoportról) készült fotóval és a kitöltött jelentkezési lappal lehet.
|
|
A részletes jelentkezési feltételek és a jelentkezési lapok elérhetőek a Duna TV és a Hagyományok Háza honlapjain.
Jelentkezési határidő: 2012. április 20. Email: pava@hagyomanyokhaza.hu
Az előválogatásokat május 20. és június 30. között rendezik Gödöllőn, Komáromban (Szlovákia), Pécsen, Miskolcon, Szegeden, Kolozsváron (Románia) és Csíkszeredában (Románia). Az elődöntők, majd a középdöntők résztvevői közül a Sebő Ferenc vezette öttagú zsűri 10 produkciót juttat be a négy adásból álló év végi döntőbe, ahol szakmai mentorok segítik a versenyzőket a felkészülésben, az újabb és újabb műsorszámok összeállításában.
A végső döntőbe jutott négy produkcióból a zsűri megszavazza a Fölszállott a páva 2012 győztesét, a legtöbb nézői szavazatban részesülő versenyző pedig közönségdíjat kap. A versenyről mindvégig beszámol a Duna Televízió, a döntőket élőben közvetíti a csatorna.