Nem újul meg a Palló-líceum, elbukott az inkubátorház pályázata, semmire mentek el milliók
A városvezetés szerint annyi a csontváz, hogy a szekrény már temető. Most megpróbálják kideríteni, ki és mennyit kaszált a kudarcokon.
Segíts eldönteni, hogyan legyünk kevésbé idegesítőek!
Kíváncsiak vagyunk, mit csinálnál másképp. Mert sejtjük, hogy te jobban tudod. És félünk, hogy igazad van.
Maratoni tanácsülésen esett túl Székelyudvarhely önkormányzata, 35 napirendi pont kérdésében döntöttek csütörtökön, szeptember 24-én délelőtt. A költségvetés-módosítástól a napenergiás pályázatokon át a John Deere traktorokig sok mindenről szó esett, és persze egy kis paprikás hangulat sem maradt el – ezúttal is a legfontosabb témákat nézzük meg!
Újuló utcák és napelemtervek
Szakács–Paál István polgármester napirend előtti felszólalása meghatározta az ülés hangulatát.

Megtudtuk tőle, hogy miután az Anghel Saligny programból ki kellett venniük a Kisköved teret (mivel nem volt elszámolható), és a helyére utcákat tettek be, ugyanígy jártak el az Ugron Gábor utca felső szakaszával is. Ez az a rész, amely a temető felé vezet, és ahol már öt-hat éve kisajátításoknak kellett volna zajlaniuk, de a polgármester szerint ezek nem történtek meg, mert a kisajátító cég nem tudott boldogulni. Mivel a kisajátítás nem fejeződik be, az útszakaszra szánt pénzből a Küküllő, a Sósfürdő és a Borsai Rét utcákat fogják rehabilitálni.
– Szintén nagyon fontos és pályázathoz kapcsolódó tény, hogy két napelemparkra is pályázni fog a város, illetve a városi kórház. Én a városháza napelemparkjáról beszélnék: itt Sándor Alpár kollégám a „mező” osztály csapatával együtt nagyon sokat dolgozott azon, hogy ez a projekt olyan fázisba kerüljön, hogy le tudjuk adni. Ez önfogyasztásra készül, a megtermelt áramot a város által fizetett villamosenergia-fogyasztás kiváltására fogjuk felhasználni. Gyakorlatilag az önkormányzati intézmények, az iskolák, az óvodák, a sportlétesítmények, a helyi közigazgatás épületei, valamint a közvilágítás fogyasztását kívánjuk fedezni ebből – magyarázta Szakács–Paál.
Méltatlan lemondások, kidobott lehetőségek
Rossz híreket is közölt: el kell fogadniuk azt a határozatot, amely a kistermelői inkubátorház pályázatáról való lemondásról szól.

„Ritka méltatlan, hogy ennek az önkormányzati csapatnak 2026-ban ezzel a pályázattal kell foglalkoznia. Ezt a pályázatot Derzsi László önkormányzati képviselő kollégámnak köszönhetően nyerte meg a város a 2020-as évek legelején, de nem tudta befejezni, ezért 2023-ban lemondtak róla, csak elfelejtették ezt megtenni az elmúlt három évben hivatalosan is” – mondta felháborodva.
Hozzátette, a pályázatot nem tudják megvalósítani, de a város elköltött már rá 1,5 millió lejt (utóbb a tanácsülésen az előterjesztésből kiderült: 1 142 000 lejt költöttek el erre a projektre a helyi költségvetésből).
Nem állt meg a rossz hírek sora: a dr. Palló Imre Művészeti Líceum sem fog végül megújulni. Erre kicsivel az új önkormányzat beiktatása előtt nyújtott be pályázatot a város, azonban kiderült, hogy a pályázatíró cég, amellyel együttműködtek, lekéste a leadási határidőt.

„Másnap zárult viszont a szakiskolákról szóló pályázat, és oda adták be. Az a gond, hogy erről éppen elfelejtettek szólni – holott két év alatt elég sok mindent lehetett volna javítani, például az iskolában elindíthattunk volna egy szakosztályt, hogy a pályázat érvényes legyen. Két év úgy telt el, hogy a pályázatról azt hittük, el fogjuk veszíteni. Mi magunk lobbiztunk a központi fejlesztési régiónál, hogy erre a forrásra tegyenek még egy kis pénzt, mert ott vagyunk a vonalnál, és szeretnénk, ha a Palló iskolát is fel tudnánk újítani.
Tettek rá pénzt a lobbinak köszönhetően, majd utána kiderült, hogy egész egyszerűen egy rossz pályázati kiírásba nyújtották be a felújítást. Fellebbeztünk, elmentünk a legmagasabb fokig, de nyilván nem tudtuk bebizonyítani, hogy ott szakoktatás zajlik” – magyarázta a polgármester, majd leszögezte: itt is nagy összegű közpénzt költöttek el egy végül elkaszált projektre, ráadásul a lobbitevékenységük is hiábavaló volt.
Az inkubátorház projektjének visszavonásáról szóló határozattervezetnél Derzsi László is szót kért. Mint mondta, „kinyílik a bicska a zsebemben”, úgy érzi, megalázó helyzetbe kerültek.
Videó: TÓTH HUNOR
Városi vagyonvisszaszerző tervek
Hajdó Csaba a tanácsülésen azzal a javaslattal élt, hogy a gazdasági és költségvetési szakbizottság részvételével indítsanak el egy munkacsoportot, amely összeállít egy veszteséglistát.
„Sőt azt is nagyon fontosnak tartom, hogy ez a veszteséglista nyilvános legyen” – magyarázta. Szerinte minden adófizetőnek látnia kell, hogy adott esetben miért kell adót emelni: „azt a részét is lássák – mert erről kevesebbet beszéltünk –, hogy hány csontvázból áll a már nem is szekrény, hanem temető, amellyel itt elkezdtük a munkát.”
Hajdó szerint ezekből a visszamondott projektekből a hibák vagy a sikertelenség ellenére is kapott juttatást például az a cég, amely elkésett a Palló projektjének leadásával, ez pedig „az udvarhelyiek pénze”. Ugyanakkor külső jogi segítség bevonását is indokoltnak látja – a város jogi osztályának szerinte nincs erre kapacitása –, mivel az így elköltött pénzek visszajárnak az udvarhelyieknek.

Utóbbival a polgármester is egyetértett. Elmondta még, hogy a Pallónál is az a cég készítette a terveket, amely a Művelődési Háznál, az Orbán Balázs Iskolánál, a fogászat épületénél és a családorvosi rendelőknél.
„Amikor azt hittük, hogy ez egy nyertes pályázat, tartottunk egy tervellenőrzést a helyi szakemberekkel. Megállapítottuk, hogy nagyon-nagyon sok sebből vérzik a terv. Ott már volt egy-két olyan tervezőépítész, aki azt mondta, ha lehet, mondjunk le erről a pályázatról, mert annyira rosszak a tervek, és annyira nem ideálisak a körülmények” – magyarázta.
Ám mint tudjuk, nem a tervek okozták végül a projekt bukását, hanem a pályázatot benyújtó cég hibázott. Ennek ellenére a szerződés szerint ki kellett fizetni nekik a pályázat megírását és feltöltését. „A sikerdíjat meg az utómenedzsment-díjat nem kell megfizetnünk, de így is egy rossz munkára két adag pénzt költöttünk el” – háborgott Szakács–Paál.
Minden napelemmel fog menni
Így, a nagy háborgások izgalmára folytassuk egy reménykeltő résszel: a város és a kórház is napelemrendszer telepítésére szeretne pályázni. Utóbbi terve egy 400 kW-os napelemrendszer és egy 800 kW-os akkumulátoros tárolókapacitás létesítése a kórház területén. A beruházás révén a nagyfogyasztónak számító intézmény a jelenlegi árakon évi 600–630 ezer lejes energiamegtakarítást érne el. Komoróczy Zsolt, a kórház menedzsere elmondta: a pályázat önrésze kb. 550 ezer lej, ami azt jelenti, hogy a beruházás nagyjából egy év alatt meg is térülne.

A határozattervezet kapcsán azonban törvényességi kifogást emelt a jegyző, mivel hiányoztak a szakértői véleményezések a terv mellől.
„Ilyen szempontból nem tartom ezt a határozattervezetet törvényesnek, természetesen a döntés az önöké” – mutatott rá a jegyző.
Hajdó azzal érvelt, hogy a feltételeknek a pályázat benyújtásának pillanatában kell teljesülniük, a tanácsi döntés pedig egy folyamat része. Ha nem lépnek most, esélyt sem adnak a nyerésre. Elmondta, azért pályázik külön a város és a kórház, mert a pályázati feltételek olyan gyorsan változnak, hogy a két külön projekt biztosítja a legnagyobb esélyt a finanszírozás elnyerésére. A testület végül elfogadta a határozattervezetet.
Ugyancsak elfogadták a város részére készült megvalósíthatósági tanulmányt, amely Székelyudvarhely energiafüggetlenségét célozza megújuló energiaforrásokból. A nagybányai cég által készített tanulmány egy 2 MW teljesítményű napelempark létesítését irányozza elő a Kerekerdővel határos, 3 hektáros legelőn.

Eléggé kimerítő és bonyolult előterjesztést hallhattunk, így csak a fontosabb részleteket emelném ki: a tervekben 3160 darab 635 W-os napelem és integrált tárolókapacitás szerepel. A beruházás teljes értéke több, mint 12,1 millió lej (áfával), amiből az építési-szerelési munkák értéke meghaladja a 3 millió lejt. Az Energiaügyi Minisztérium modernizációs alapjából igényelnek rá 100 százalékos támogatást, de a csatlakozási és bekötési utak költségei nem lesznek elszámolhatók. A megvalósítás becsült ideje 24 hónap (várhatóan 2027–2029 között), a működtetési időszak pedig 2029 és 2047 közé esik.
A projekt célja, hogy évi 2,445 MWh zöldáramot termeljenek, amely lefedné a városháza, az alárendelt intézmények és az iskolák teljes éves villamosenergia-fogyasztását – a témával kapcsolatos határozattervezeteket elfogadta a testület.
A beruházásoknál járva
Több útjavítással kapcsolatos napirend is szerepelt a listán, mind az Anghel Saligny programból. Elfogadták például a beavatkozási munkálatok jóváhagyásához szükséges dokumentációt a Bükkfa utca esetében. Közel 186 méter hosszan újul meg az utca: a tervek szerint egy 5,5 méter széles, kétsávos útpályát és legalább 1,2 méter széles járdát kap, valamint kiépítik a vízelvezetést is.
A beruházás teljes értéke kicsit több, mint 1 millió lej (áfával), amiből az állami támogatás meghaladja a 700 ezer lejt, az önrész pedig közel 311 ezer lej. A kivitelezés tervezett időtartama 3 hónap.

A polgármester által a napirend előtt említett, elmaradó Ugron Gábor útszakasz felújítására szánt 3,4 millió lejes támogatás kisebb részét (közel 440 ezer lejt) a Küküllő utca, a nagyobb részét (szinte 3 millió lejt) pedig a Sósfürdő és a Borsai Rét utcák felújítására csoportosították át.
Van tanácsülés költségvetés-módosítás nélkül?
A költségvetés-módosítások sora is igen hosszú volt: a beruházási osztályra 6 337 700 lej érkezett be – ez a nagymobilitási projektből visszakapott kiigazítási (ajusztálási) számlák értéke. Beruházási oldalon bekerült a költségvetésbe a Mária térre megnyert pályázat (1,1 millió lej), valamint a kórházzal közös digitalizációs pályázat (1410 lej). Az Urbana osztalékot fizetett vissza, ami 463 852 lejt jelent a városnak.
A szociális lakásokkal foglalkozó osztály 170 ezer lejt kapott a Kossuth Lajos utca 22. és a Bethlen Gábor utca 12. szám alatti ingatlanok tetőjavítására. A műszaki igazgatóságnak 800 ezer lejt különítettek el az esővízhálózat javítására, 100 ezer lejt a közvécében zajló munkálatokra, és 50 ezer lejt a tűzoltócsapok karbantartására. A szervezési részlegnél 180 ezer lejt vettek fel a listára a Juh- és Pánikfesztivál megszervezésére.

Az alintézmények közül a Csillagvár napközi 44 ezer lejt kapott kamerarendszer kiépítésére és számlái fedezésére. A Református Kollégium 100 ezer lejjel növelte saját jövedelmét, amelyet a saját költségvetésén belül csoportosít át.
A Haáz Rezső Múzeumnak 8 ezer lejt adtak az október 5-i Márton Áron-kiállításra, illetve a saját jövedelmüket is kiegészítették 244 200 lejjel. A VSK 184 ezer lejes támogatást kapott (140 ezer lej a teqballcsapatnak, 44 ezer lej sportesemények társzervezésére), valamint befogadtak a költségvetésbe egy 71 100 lej értékű szponzori támogatást is.
Ami kihúzná az országot a trágyából
Még néhány apróság: a testület döntött a cekendi trágyatelep modernizációs pályázatához kapcsolódó géppark átadásáról is. A város még 2023-ban pályázott a helyreállítási alapból a 2018 óta Cekenden működő trágyatelep fejlesztésére. A közel 2 millió lej értékű pályázat lehetőséget adott a géppark cseréjére is, így bő 1,2 millió lejt költöttek erre. A Környezetvédelmi Alapkezelővel (AFM) idén július végén írták alá a szerződéskiegészítést, ezzel „biztosan finanszírozva lett a pályázat” – magyarázták az előterjesztésben.
Mivel a telep kezelésével 2023-ban az Urbanát bízták meg, az újonnan beszerzett, nagyobb teljesítményű és jobb minőségű gépeket teljes mértékben az Urbana használatába adták. A régi gépállományból egyedül a John Deere típusú traktor került vissza a város használatába, a többi korábbi gép is a közszolgáltatónál maradt.

A témához kapcsolódva László Zsolt humorosan megjegyezte: „Ez a John Deere, ha jól értem, olyan erős, hogy ki is tudná húzni a trágyából Romániát.”
Jóváhagyták a tagsági díjakat a Transcom Udvarhelyszék Kistérségi Fejlesztési Társulás részére 36 355 lej értékben, valamint a S.I.M.D. Hargita Kistérségi Fejlesztési Társulás számára 11 118,60 lej értékben.
Az iskolák esetében is volt számos határozattervezet: a Bányainak, az Eötvösnek és a Mórának is jóváhagyták a helyiségeik ideiglenes bérbeadását. Az Orbán Balázs Általános Iskola oktatási tevékenységét ideiglenesen a Tompa László és a Móra Ferenc iskolákba helyezték át, emellett ingyenesen használhatják a József Attila utca 1. szám alatti ingatlant is. A Tamási Áron Gimnázium posztlíceumi képzése pedig öt évre kapott használatba helyet a Villanytelep utca 2. szám alatt.
A minisztérium kérésére a munkaügyi orvos rendelőjének is találtak helyet: őt a Gyepes utcai családorvosi rendelők épületében találjuk meg.
Volt még egy sor városrendezési döntés, szociális lakás kiutalása, állásjegyzék-módosítás a kórháznál, valamint vezetőtanácsi tagokat neveztek ki az iskolákba a lemondott önkormányzati képviselők helyére. És még egy tucat apróság – ha kíváncsi vagy, itt meg tudod nézni a teljes élő közvetítést.
Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.