Nem hagyják Markót békén

Érdekellentétet állapítottak meg Markó Attilánál, a bukaresti kisebbségvédelmi hivatal volt vezetőjénél.
Érdekellentétet állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Markó Attilánál, a román kormány keretében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának volt államtitkáránál.
A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző intézmény közleménye szerint Markó Attila, a hivatal vezetőjeként négy olyan szerződést írt alá, amelyek alapján a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete, amelynek ő maga is tagja volt, vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Markó Attilát a Feddhetetlenségi Ügynökség írásban tájékoztatta minderről, lehetőséget biztosítva számára, hogy maga is kifejtse álláspontját, de ő nem élt ezzel a jogával.
Az érdekellentétre vonatkozó szabályok megsértése fegyelmi vétségnek minősül, amelyet az adott tisztség munkaköri szabályozása alapján büntetnek, a vétkest ugyanakkor három évre eltiltják bármilyen köztisztség viselésétől.
Tavaly áprilisban a legfelső bíróság elrendelte a korábban Magyarországra települt Markó Attila előzetes letartóztatását, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy - az ügyészek által törvénytelennek tartott - ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben. A letartóztatási parancs végrehajtására a politikus távollétében nem került sor.