Négyen akartak öngyilkosok lenni
Összesen négy öngyilkossági kísérlet volt egy hét alatt a megyében, a mentősök tették a dolgukat.

Összesen négy öngyilkossági kísérlet volt egy hét alatt a megyében, a mentősök tették a dolgukat.
A Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt heti (november 18-18) statisztikája szerint agyvérzéssel kilenc, szívinfarktussal három, más szívproblémával pedig huszonhárom személyt vitt el a mentő.
Kilencen csonttörés miatt kerültek mentőbe, magas vérnyomással pedig összesen harmincheten, de tizenhét szülő nőt is mentő vitt kórházba. Tíz testi sértés volt, lázas állapotban pedig harmincöten kerültek mentőbe.
Eszméletlen állapotban négy, asztmás krízissel egy személy került a mentősök keze alá, hasmenéssel négy embert kellett bevinni. Pillanatnyi elmezavarral tízen kerültek mentőbe, rángógörccsel négy személyt, felső tápcsatornai vérzéssel pedig négy embert kellet kórházba vinni.
Négy ember különböző allergiás reakciókkal került kórházba, egy embert kutya harapott meg. Négyen próbáltak öngyilkosok lenni a megyében egy hét alatt, hárman gyógyszerekkel, egy esetben pedig érvágással – a mentősök azonban mind a négyet megmentették.