Ne várd a vonatot, nem fog érkezni
A tömegszállítás tartozik az infrastruktúrának – az utasok isszák meg a levét.
A CFR Călători több mint 100 millió lejjel tartozik a CFR SA-nak, ezért ma bárki, aki a szokásos módon reggel munkába vagy iskolába indult volna, hiába várta a vonatot.
Ki visz majd haza?
Én a szerencsések között voltam: ma épp home office-ban próbáltam a dolgaim végére érni, amikor egyik kollégám küldött egy posztot: mától, meghatározatlan ideig, nem közlekedik Segesvár és Székelyudvarhely között a vonat.
Először azt hittem, valami őrült ír ilyeneket – nem is mertem feltételezni, hogy igaz, és hogy több százan maradtak hoppon reggel (fontos megjegyezni: ez nem egy hiteles, bizonyított szám, személyes tapasztalat és becslés).
Két Google-keresés után viszont bizonyosságot nyert a dolog. Ha a szokott módon keresek rá a Keresztúr és Udvarhely közötti járatra, a megszokott 4–5 helyett egyetlenegy, délutánit dob ki a rendszer – Segesvárról pedig egyet sem. A CFR Călători oldalán meg is találtam az október 20-ai bejegyzést, miszerint október 21-től meghatározatlan időre szünetel összesen 26 járat közlekedése, 22-őt pedig annuláltak és a következő napokban még többet vesznek ki. Itt tudod megnézni pontosan, melyek ezek. Ugye, milyen fantasztikus, hogy 20-án közlik, hogy másnap már nem lesz, amivel dolgozni, esetleg iskolába menni?
Kellemetlen reggeli meglepetés
Egy, a Keresztúr–Udvarhely vonalon dolgozó CFR-alkalmazott – aki neve elhallgatását kérte – akárcsak mi, úgy maradt, mint a csűrkapu: reggel a vonatállomásra érve szembesült vele, hogy nincs járat. S hiába, hogy nem felelős, neki kellett az utasoknak elmondania, hogy bizony nem is lesz, és azt sem lehet tudni, meddig.
Elmondta, egyelőre semmi mást nem tudnak, csak hogy a CFR Călători, amely az utasforgalom lebonyolításáért felelős, rengeteg pénzzel tartozik a CFR SA-nak, amely pedig az infrastruktúrát kezeli. Most bekeményítettek: addig nem indul újra a forgalom, amíg nem lesz rendezve a tartozás.
Ha ezt te sem érted, egy cipőben járunk – ez a napi új dolog, amit meg kellett tanulnunk: nem egy jogi személy ez a két intézmény, külön cégeknek számítanak a kilencvenes évek vége óta, amikor a CFR több külön vállalatra bomlott.
A helyzetről a Digi24 is beszámolt, és pontos számaik is vannak: 100 millió 203 ezer 237,65 lejjel tartozik az utasszállítás az infrastruktúrának. A CFR SA azt közölte, hogy az intézkedések átmenetiek, és a vonatforgalom a hátralékok teljes rendezése után azonnal újraindul – írja ugyancsak a Digi24.