Nagyon sok volt a baleset és az agyvérzések száma

Testi sértésért is nyolcszor hívtak mentőt, de a megszokotthoz képest jóval több volt az agyvérzés.

megyeimento

Testi sértésért nyolcszor hívtak mentőt, de a megszokotthoz képest jóval több volt az agyvérzés.

A január 25. és 31. közötti időszakban a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársainak statisztikája szerint huszonhat személyt szívproblémákkal, huszonkettőt agyvérzéssel vitt el a mentő és három szívinfarktus is volt. Harminckilencen magas vérnyomás következtében kerültek mentőbe, tizennyolc várandós nőt is mentő vitt a szülészetre.

A lázas emberek száma negyvenhét volt, testi sértés miatt nyolc ember került kórházba, tizenöten pedig csonttörés miatt. Kilenc közlekedési baleset történt, ezekben tizenegyen sérültek meg. Ittas állapotban tizenhárom embert vittek a mentők kórházba, pillanatnyi elmezavarral pedig tizenkilencet kellett.

Ájulással tizennégy emberhez ment ki a mentő, rángógörcs miatt tizenhárom ember került kórházba, nehéz légzés miatt pedig harmincötöt, gyomorvérzés miatt pedig öt személyt kellett bevigyenek. Hasmenés miatt nyolcan, asztmás rohammal hatan kerültek kórházba. Egy ember felakasztotta magát és meghalt, egy másik gyógyszerrel akart öngyilkos lenni, de megmentették. Gyógyszermérgezéssel egy ember került kórházba, akárcsak kutyaharapással.