Nagyon kellett a pénz egy kiskorúnak

Betört egy üzletbe, egy zálogházba, illetve egy nyitva hagyott autóból négyezer dollárt zsákmányolt. Elkapták.

dollar

Betört egy üzletbe, egy zálogházba, illetve egy nyitva hagyott autóból négyezer dollárt zsákmányolt. Elkapták.

A 13 éves B. R.-re nem árt odafigyelni, hiszen nem ez volt az első tolvajlási kísérlete, korábban is sokszor fogták meg a rendőrök. Keddről szerdára virradóra viszont nagyot dobbantott, egy székelyudvarhelyi zálogházba tört be, de azelőtt egy üzletet is "meglátogatott", sőt egy magánház udvarán a nyitva hagyott autóból igen nagy pénzösszeget emelt el.

A rendőrséget kedden este 8 órakor a helybeli 29 éves B. A. arról értesítette, hogy az autójából eltűnt négyezer amerikai dollar – a rendőrök hamarosan elkapták a tettest, a 13 éves B. R.-től 3800 dollárt vissza is szereztek. Mint kiderült, az autó egy ház udvarán állt, a kapu nyitva állt, az autó sem volt bezárva.

Ugyanaznap este tizenegy órakor egy zálogházban történt betörésről értesítették a rendőröket, a tettes azonban elmenekült a rendőrök érkezéséig. A zálogház ablakát törte be, a biztonsági rendszerben tett kárt, de semmit nem tudott elvinni – mint később kiderült, ezt is B. R. követte el. A kiskorút éjfél után kapták el a rendőrök, miután egy üzletbe is betört, felfeszítve annak ajtaját. Az üzletben fogták el a betörőt, ezúttal nem volt ideje elmenekülni.

Lopás és rongálás jogcímén indul bűnvádi eljárás ellene.