Nagygalambfalva a körzeti királya
Büntetőkkel nyert Lövéte tavaly, az idei terembajnokságon pedig éppen ezek okozták vesztüket.
Büntetőkkel nyert Lövéte tavaly, az idei terembajnokságon pedig éppen ezek okozták vesztüket.
Lejátszották az Udvarhely körzeti csapatok teremtornáját húszadik alkalommal is január 20. és 22. között. Pénteken és szombaton a csoportmérkőzésekre került sor, a benevező 28 csapatot hét csoportba sorsolták, így a két legjobban álló csoportharmadik is folytathatta vasárnap a legjobb 16 között.
A csoportmérkőzések után öt csapat tökéletes mutatóval jutott a nyolcaddöntőkbe, azaz mindhárom mérkőzését megnyerte. A tavalyi döntő két résztvevője, Lövéte és Nagygalambfalva mellett a Sporting, Malomfalva és Kápolnás is mindhárom mérkőzésén diadalmaskodott.

Csoportharmadikként Szentlélek és Hodgya jutott a következő körbe, amelyben mindketten elvéreztek. A három meccs után tökéletes mérleggel álló Kápolnásnak, Betfalva állta útját a legjobb tizenhat között.
A negyeddöntők közül Nagygalambfalva és a Sporting találkozója ígérkezett a legizgalmasabbnak, a tavalyi döntős 2-1 arányban tudta megverni az udvarhelyieket, és a Korondi Ifjúság csapatával mérkőzhetett meg a döntőbe jutásért. Ezt az akadályt is sikerrel vették a galambfalviak.
A másik elődöntő a torna egyik legkiélezettebb csatáját hozta. A tavalyi bajnok Malomfalvával mérkőzött meg és 3-3-as végeredmény után, büntetőrúgások döntöttek a második döntős kilétéről. Ezt a malomfalviaknak 5-4 arányban sikerült megnyerniük.
723907581116424
A torna döntőjét vasárnap 16 óra 45 perctől játszotta Nagygalambfalva és Malomfalva. A tavalyi döntő vesztesei nem vághattak vissza Lövétének, de az őket megverő Malomfalvának hármat sikerült rúgniuk a döntőben Veres László és Blanka Levente révén. Birtalan Barnának sikerült ugyan szépítenie, mégis Nagygalambfalvára került a teremtorna serlege. A csapat második alkalommal hódította el a kupát.
A döntőben is betaláló malomfalvi, Birtalan Barna tíz találattal lett a torna gólkirálya, míg a legjobb kapusnak a bajnokcsapat hálóőrét, Dávid Cornélt választották meg.