Motorra fel! - hétvégén találkozik a Daimler MC

Motorra fel! A motorkerékpárok péntek délutáni városi felvonulásával kezdődik a 21. Daimler MC Party motorostalálkozó, amit idén a városi strandon és a salakpályán tartanak.

daimler2010_thumbs

A motorkerékpárok péntek délutáni városi felvonulásával kezdődik a 21. Daimler MC Party motorostalálkozó, amit idén a városi strandon és a salakpályán tartanak.A résztvevő motorosok pénteken délután a Márton Áron téren gyülekeznek, majd 17 órakor vonulnak fel a városban. A találkozó fő helyszíne a városi salakpálya lesz (itt lesz a színpad és a sörsátrak), a motorokat a találkozó ideje alatt a strand előtti parkolóban tárolják – tudtuk meg a rendezvény egyik szervezőjétől, László Zsolttól.

Péntekre a belépő 20 lej lesz, szombatra 25, de pénteken kétnapos bérlet is váltható 30 lejért. Lesz úgynevezett látogatói jegy is, amivel 10 és 17 óra között lehet a rendezvényen tartózkodni - ez napi 10 lejbe kerül.  

Pénteken a koncertek 20 órától kezdődnek, sorrendben a Ramm-Brand(t), a Knock Out, a Takáts Tamás Blues Band és a Radar lépnek fel, szombaton pedig 19 órától kezdik az első koncertet: a Filip Gyuri Band, a Shadows, a Sex Action, az AB/CD és a Monyó Project lesznek az aznapi fellépők.

Érdekességet László megemlítette azt a magyarországi showmant is, aki a koncertek között szórakoztatja a közönséget: az illető szájjal különböző márkájú motorkerékpárok hangját fogja utánozni.

Ami a hely megközelítését illeti, a személygépkocsival érkezők csak a Malom utcai fahídig tudnak majd elmenni - a találkozó kényelme és biztonsága érdekében a forgalmat a strandig lezárják.