Minifoci: az IPSE és a Sörbarátok vezetik a bajnokságot
Két csapat továbbra is száz százalékos a városi minifoci-bajnokságban, mindketten az élen állnak csoportjukban.

Két csapat továbbra is száz százalékos a városi minifoci-bajnokságban, mindketten csoportjuk élén állnak.
Ezen a héten újabb fordulókat rendeztek a városi minifoci-bajnokságban. Az A csoportban továbbra is százszázalékos az IPSE, ezen a héten a Góbék együttesét győzték le. Kettejük mérkőzésén a Góbék olyan játékost küldtek a pályára, akinek nem volt játékjoga.
A szabályzat értelmében marad a pályán elért eredmény (7–0), valamint a Góbék pénzbüntetésre is számíthatnak. A második helyezett Miklós Steel két mérkőzést játszott ezen a héten: első mérkőzésükön döntetlent értek el az Arkum FC ellen, a második találkozójukon kétgólos hátrányból fordítva szerezték meg a három pontot. Az Arkum FC-nek négy pontot sikerült begyűjtenie két mérkőzésén, a Millennium csapata egy ponttal gazdagodott, míg az UFF pont nélkül zárta ezt a hetet.

A 35 éven felüliek bajnokságában jobb gólarányának köszönhetően a Sörbarátok csapata vette át a vezetést. Ezen a héten az Amigo&Intercost és az Autogroup Simó együttesét is sikerült legyőznie.
A Sporting követi őket a tabellán, ők ezen a héten az Amigo&Intercost együttesét győzték le. Az Euro-Ecologic–Autogroup Simó mérkőzésen 6–3-as eredmény született, de mivel a győztes csapat olyan játékost szerepeltetett a mérkőzésen, aki nem volt felírva a játékvezetői lapra, a mérkőzést 0–3-ra módosította a szervező bizottság. Ebben a csoportban továbbra is a Mobility a sereghajtó, nekik még nem sikerült pontot szerezniük a bajnokságban.

A negyedik hét eredményei:
A csoport
Arkum FC–Miklós Steel 2–2
Gólszerzők: Szőcs Róbert, Balázsi Csaba, illetve Csíki Dénes, Kovács Sándor
Bunda FC–Millennium 3–3
Gólszerzők: Simó Magor, Bencze Zoltán, Pácsi Zoltán, illetve Toró Hunor, Hegyi Árpád, Bíró Botond
Góbék–IPSE 0–7
Gólszerzők: Bálint Róbert 2, Botorok János 2, Gagiu Zsolt, Bak István, Boér Attila
Millennium–Góbék (halasztva)
Miklós Steel–Bunda FC 4–2
Gólszerzők: Kovács Sándor 2, Kovács Levente, Csíki Dénes, illetve Demeter Sándor, Boda Krisztián
UFF–Arkum FC 2–3
Gólszerzők: Fancsali Levente, Tófalvi Lajos illetve Barabás Tamás 2, Balázsi Csaba
35 éven felüliek
Amigo&Intercost–Sörbarátok 1–5
Gólszerzők: Vass Imre, illetve Fodor József 2, Benedek Elemér 2, Béres-Dombi Zsolt
Autogroup Simó–Örökifjak 0–3
Gólszerzők: Berkeczi Attila, Kiss Lajos, Nagy András
Euro-Ecologic–Mobility 3–2
Gólszerzők: Bencze Zsolt 2, Trinfuj Sándor, illetve Strujan Lucian, Szélyes Levente
Sörbarátok–Autogroup Simó 7–1
Gólszerzők: Andrási Gáspár 3, Péter Imre 2, Fodor József 2, illetve Knobloch Zoltán
Sporting–Amigo&Intercost 6–3
Gólszerzők: Demény Norbert 3, Miklós Sándor 3, illetve Sorbán István 3
Euro.Ecologic–Amigo&Intercost 0–3 (zöld asztalnál)