Minden a kukában végzi

Kilakoltattak egy nyugdíjas nőt városi tulajdonú tömbházlakásából. Az akciót többéves jogi folyamat előzte meg.

Fekete zászló jelezte kedd délelőtt, hogy valaki nemrég hunyt el a Tábor utcai szociális tömbházak, közismert nevükön nyugdíjas blokkok egyikében. Az első emeleti ablakból háztartási holmikat dobáltak ki egy hatalmas szemetes konténerbe. Gondolatban rögtön összekötöttük a kettőt, de később nem kis meglepetésben volt részünk.

Kinek filmezünk?

Nem győztünk ámulni: bútorok maradványai, függönyök, szőnyegek, konyhai eszközök és mindenféle limlomok csattantak a konténerben.

Egy-két perc múlva társaságot kaptunk: a lakásban munkálkodók közül egy férfi és mint utóbb kiderült, a tömbházak adminisztrátornője jött oda hozzánk. A férfi, akiről megtudtuk, hogy szintén a tömbház lakója, felelősségre vont, kinek filmezünk, és különben is, mit akarunk mi fényképezni az egészen, meg hogy van-e engedélyünk a polgármesteri hivataltól. Ő semmiképp sem akarja viszontlátni magát a hírekben, hiszen sokan ismerik Udvarhelyen.

Elmegyógyintézetbe került a bérlő

Végtére is sikerült zöld ágra vergődnünk az érintettekkel, akik felvilágosítottak, hogy a fekete zászlónak semmi köze a lakás kiürítéséhez. Az első emeleten éppen kilakoltatás folyik, a lakót elmegyógyintézetbe vitték − tudtuk meg.

Az ügyvezető, Sándor Edit néni beavatott a részletekbe.

A lakásban egy hetvenkét éves nő, S. Alice élt, aki Magyarországról költözött haza édesanyjához, 2004-ben. A nyugdíjas lakást, azaz konyhával, fürdővel és terasszal ellátott garzont az édesanyjának utalták ki, de a 2007-ben bekövetkezett halála után Alice bérelte azt tovább.

Bombariadó befőttes üveggel

A nőnek vannak ugyan testvérei, rokonai Udvarhelyen, de egyedüllétében nem igazán számíthatott rájuk − így az ügyvezető. Meg is érti, meg nem is, hogy tartottak a nő kiszámíthatatlanságától, mondta, majd több olyan történetet is felelevenített, amelyben az elmegondokkal küzdő családtag kiborult, és veszélybe sodorta szeretteit.

A szomszédok nem túl barátságosan, de némi szánakozással beszéltek a nőről. Jóformán a beköltözése óta baj volt vele. Egyszer például bombariadót rendezett egy összeragasztózott befőttes üveggel, máskor késsel indult neki egy szomszédnak vagy zaklatta a körülötte lévőket. Volt, hogy a rendőrség kobozta el tőle a kést, amelyet a táskájában rejtegetett.

A lakók 2008-ban kérték a hatóságoktól Alice elmeállapotának kivizsgálását, és akkor már el is indult a per a lakó eltávolításáért, kezeléséért. A rokonok állították, semmi gond sincs a nővel, csak szedje rendesen a gyógyszereit. Ennek ellenére egyikük sem nézett feléje, senki nem akarta magához venni, sőt, a szomszédságra akarták bízni, hogy betartassák a gyógyszerek szedését.

Közben adósság gyűlt, nyugtalanító esetek történtek. A néni üldözési mániában szenvedett, azt képzelte, hogy üldözi a maffia − mondták a szomszédok. Alice Magyarországról kapta betegnyugdíját, ebből némi pénzt félretett egy rokonánál.

2011-ben, több hercehurca és halasztás után született bírósági döntés arról, hogy a hivatalosan is elmebetegnek nyilvánított lakót megfelelő intézetbe szállítsák. Alice egy darabig bujkált, nehezen állt kötélnek, de végül a rendőrségnek sikerült őt elvinnie a kijelölt intézetbe, állítólag Gyergyótölgyesre.

Távollétében a félretett pénz fölött rendelkező rokon egy darabig fizette a lakbért, abban bízva, hogy fenntartják a helyet a kezelésről hazatérő nőnek. Amikor a tartalék elfogyott, nem volt hajlandó tovább fenntartani a lakást.

Az intézetben lévő nő tartozásai csak nőttek, emiatt a törvény szerint végrehajtóhoz lehetett fordulni. Alice körülbelül egy éve átkerült egy másik, távolabbi intézetbe, s mindent összevetve már három éve nem lépte át a lakása küszöbét – mesélte el a szívszorító történetet az adminisztrátor.

Az ajtóra bírósági pecsét került, a szomszédok, sőt, a hatóság emberei sem mehettek be, amíg a végrehajtó által kiszabott törtlesztési határidő le nem járt. Amikor azonban letelt az idő, a végrehajtó utasította az önkormányzati tulajdonú lakást ügykezelő Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárához tartozó Senectas Alapítványt, hogy meg lehet kezdeni az ingatlan kiürítését. A polgármesteri hivatal küldött egy konténert, a szomszédok pedig nekiláttak a lakás felszabadításának.

Mi van az emeleten?

A bejárati ajtón látszottak még a bírósági pecsét nyomai, de más, házilag gyártott ragasztmányokat is felfedeztünk az ajtókereten, valamint a nyílászáró belső oldalán. A lakást megérkezésünkig nagyjából már kiürítették, csak a méretesebb bútorok, néhány deszka és a működő elektronikai cikkek árválkodtak a visszhangzóvá lett szobában. Az ablakon néha ki-kilesett egy-egy szomszéd, aki segített takarítani.

Ilyen az élet, látják-e: gyűjtögetünk egész életünkben, de végül minden a kukában végzi, mert nem kell senkinek − sóhajtott az ügyvezetőnő.

A szomszédasszonyok, akik továbbra is ott serénykedtek a szobában, az utolsó simításokat végezték. Nincsenek arra szavak, hogy hogy nézett ki a lakás, mielőtt nekifogtak a kiürítésnek − mondták el. Az Alice lakásában fészkelő csótányoktól saját otthonaikat is féltették, az előző években fertőtlenítéseket is kellett szervezniük, de idén is fognak.

A legtöbb bútor és ajtó-ablak ragasztószalaggal volt így-úgy összetákolva, ami meglehetősen bizarrá tette az összképet. Indokolatlan helyeken is láttunk ragasztócsíkokat, az ajtó belső felére például egy Mária-képet rögzített ilyen módon a régi házigazda. Máshonnan is előkerültek szentképek: a szekrényajtóra, sőt a fürdőszoba falára is felragasztottak egyet, a földön heverő Márton Áron-kép viszont a szemétlapáton végezte.

A ragasztásokat, a sérült bútordarabokat, a tört léceket és a hiányzó ajtóüveget a szomszéd azzal magyarázta: Alice előszeretettel tört-zúzott a lakásában. Szavaiból azt lehetett kivenni, hogy tartottak az idős nőtől.

Törlesztik az adósságot

A fürdőből és a konyhából nem sokat láthattunk, ugyanis a lakásban a költségek kifizetésének elmulasztása miatt megszüntették az áramszolgáltatást. Évekkel ezelőtt a gázvállalat is szerződést bontott a nővel, azzal az indokkal, hogy veszélyt jelenthet a környezetére. Az elárvult elektronikai cikkeket a szomszédok egy helyre gyűjtötték − úgy gondolták, a végrehajtónak talán kellenek majd, a tartozások rendezésére.

S. Alice otthonában végül alig maradt más, mint a falak, a kagylók, a kád és néhány limlom. Egy még működő esernyőt a szomszédok a tesztelés után visszacsomagoltak az eredeti fóliájába. Amikor a társaság elhagyta a szebb napokat is látott lakást, az ajtóról leszedték a bírósági pecsétet. Csak néhány papírfoszlány, és a korábban felragasztott szigetelőszalag jelezte, hogy nem mindennapi dolgok történtek a lakásban.

Új lakóra vár a hajlék

Az ügyvezető az irodájában megmutatta a problémás lakó kilakoltatásáig felgyűlt dokumentumokat. A vaskos iratcsomó minden adatot tartalmazott: mikor költözött be Alice édesanyja gondozójaként, mikor lett ő a bérlő, mi volt a gond, illetve, hogy mi lett a bírósági ítélet az ügyben. Egy magányos nő sorsa, önfeláldozástól önmaga elvesztéséig.

A kilakoltatás után a megürült lakást a tulajdonos, az udvarhelyi polgármesteri hivatal adja ki a tanácsi határozatban jóváhagyott igénylőlista szerint − tudtuk meg Bakó Katalintól, az igénylések jóváhagyásával, illetve a lakások kiutalásával megbízott közszolgálatok felügyelőségének vezetőjétől. A nyugdíjasok számára fenntartott tömbházlakásokat ezentúl is nyugdíjasok fogják megkapni − fejtette ki.