Mi változik 2012-től az oktatásban?
Mi változik 2012-től az oktatásban? Az új tanügyi törvény január 10-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Egyes pontjai már most, február 9.-től életbe lépnek, mások 2012-től vagy 2016-tól kezdődően.

Az új tanügyi törvény január 10-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Egyes pontjai már most, életbe lépnek, mások 2012-től vagy 2016-tól kezdődően.
2012-ben vezetik be a nulladik-, azaz a felkészítő évet az általános iskolai oktatásban. A kilencedik osztály ismét gimnáziumi osztály lesz azon tanulók számára, akik 2011-ben kezdik az ötödik osztályt - írja a manna.ro.
Tíz éves lesz a kötelező oktatás, vagyis a diáknak 16 éves koráig muszáj iskolába járnia. A felkészítő év bevezetésével arra is kötelezik a szülőket, hogy a gyereket hatévesen adják iskolába.
Az új érettségi rendszer bevezetése a 2012-2013-as tanévben kilencedik osztályos diákokkal kezdődik, az új középiskolai felvételit pedig azok fogják először megtapasztalni, akik idén iratkoznak ötödik osztályba.
Az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium 2012-től bevezeti az "a támogatás követi a tanulót" nevű elvet. A tanulóknak utalt pénzügyi támogatást minden diák megkapja, és minden évben újraszámolják.Ezután az oktatási tárca több pénzből gazdálkodhat. 2012-től az állami és önkormányzati költségvetés legalább 6 százalékát fogják oktatásra szánni. A tudományos kutatások területe a központi költségvetés legalább 1 százalékára számíthat.