Mezei Ödön: nyugi, Isten nem ügyetlen, nem esünk ki a kezéből
A lelkipásztor szerint a fiatalok már nem kérdeznek. De az egyház dolga, hogy újra kíváncsivá tegye őket.
A valódi újságírás nem a semmiből születik. Emberek dolgoznak nap mint nap azért, hogy a rólunk szóló történeteket hitelesen és szabadon mesélhessük el. Vannak írások, amelyekről azt gondoljuk, mindenkinek látnia kell. Ez is ilyen. Ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheted, kérünk fizess elő az uh.ro-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
Mi történik, ha egy generáció már nem is kérdez? Mezei Ödön, a székelyudvarhelyi baptista lelkipásztor szerint ez a legnagyobb kihívás, amivel ma az egyház szembenéz. A fiatalok nem kritikusak, nem kérdőjeleznek meg – inkább csak görgetnek. És ez szerinte ijesztő.
HitTok sorozatunk legújabb részében egy teljesen más homokszem került a gépezetbe, mint amiről eddig szó volt: nemcsak azzal van dolgunk, hogy a fiatalok mit kérdeznek, hanem azzal is, hogy egyáltalán kérdeznek-e.
Ez ijesztő, csak sodródnak
Mezei Ödön szerint alapvetően épp az a kihívás a fiatalokkal kapcsolatban, hogy nincsenek kérdéseik, inkább csak recepteket, kész válaszokat keresnek anélkül, hogy kérdéseket fogalmaznának meg. Úgy látja, egyre kevesebb dolog foglalkoztatja őket, pláne olyasmi, amiről kérdeznének is, „és ez ijesztő”.
Elmondta, tizenkét éves lelkészsége alatt azt tapasztalta, hogy egyre ritkábbak azok a témák, amelyek igazán megérintik a fiatalokat, amiről kérdeznének, vitába szállnának, „csak benne vannak és sodródnak”.
Gyülekezeti tapasztalatokat tudott megosztani velünk. Az ifibe 15-20 fiatal jár hetente, tízből nyolc fiatal csak hallgat, ketten-hárman szólalnak meg maguktól. „A többséget provokálni kell: nyelvezettel, olyan témákkal, amelyek a mindennapokban őket is érintik, mint a felvételi, a kudarc, a pályaválasztás, családi gondok.
Ez is érdekelhet:
Máté Emőke
Ami esetleg szokta foglalkoztatni őket, a lelkipásztor szerint, azok az énközpontú kérdések. „Az én álmaim, az én jövőm, az én jelenem, az én kedvtelésem, az én érdeklődési köröm, és minden körülöttem forog. És ezt szerintem megfigyelhetjük az antiszociális médiában is, csak az érdekel, azt nézem meg, amiben én vagyok ott, engem érdekel, majd görgetek tovább. Nincs szocializáció ebben a szociálisnak hívott médiában, csak az énről szól, aggasztó, hogy nem kérdés a közös ügy” – mondta, utalva arra, hogy a közösségi médiában már nem közösséget, hanem önmagunkat látjuk.
Nyugi, Isten kézben tartja a dolgokat
És van egy vékony réteg a fiatalok között, akik tájékozottak, érzékenyebbek és érdekli őket, hogy mi történik a világban, szorongnak miatta, félnek, „elkezdenek olyan kérdést feltenni, ami mondjuk ezzel kapcsolatos, de az ragyog át rajta, hogy ő tart az egésztől, hogy mi lesz a családdal, a jövővel, a világunkkal” – osztotta meg Mezei.
A szorongó fiatalok kérdéseire a válasz szerinte az, ha felnőttként a Szentírás igazságait hitelesen tudják képviselni, és a véleményeik, gondolataik a végén mindig oda lyukadnak ki, hogy semmi nem történik Isten nélkül. „Ha ezt át tudjuk adni nekik, illetve meghallgatni a kérdéseiket, félelmeiket, és komolyan venni – nem azt mondani, hogy ne foglalkozz vele, nem a te dolgod, vagy, hogy én sem tudom. Hanem azt mondani, hogy azzal együtt, hogy én sem tudom, van az az Isten, aki nyugi, mert kézben tartja a dolgokat.”
A kérdéstelenségre hogyan lehet válaszolni?
Mezei szerint azért, mert nincsenek kérdések, még az egyház nem adhatja fel. „A sajátjaink, nem akarunk egy olyan jövő gyülekezetében élni, ahol az emberek nem analizálnak, nem kérdeznek, nem gondolják újra például a hagyományokat.”
Nem szeretné azt, ha anélkül átvennék, megtanulnák tőlük a dolgokat, hogy megkérdőjeleznék azokat, mert lehet, hogy néhány évtized múlva nem ezek lesznek az aktualitások. És akkor egy kiszáradt vallás, kiszáradt egyház lesz, ha csak görgetik maguk előtt a hagyományt.
Szóval nem szabad feladni, provokálni kell őket. A lelkipásztor szerint csak bibliai történetekkel nem lehet közel jutni hozzájuk. Hátra kell hagyni a szószéki nyelvezetet, a szép beszédet – persze határokon belül –, az ő nyelvükön kell kihangosítani bibliai témákat.
– Az is provokálja a fiatalokat, ha vannak határok, amiket mindenkinek tiszteletben kell tartani, mert a társadalomban egyre inkább nincsenek határok, nálunk pedig vannak. Például a telefonokat az ifi elején összegyűjtjük önkéntesen, de ha valaki nem adja oda a telefont, tuti, hogy valahol szóba hozom, hogy milyen nagy arc, hogy ő mit megenged magának. Olyan incidens is volt, hogy valaki közben észre se vette és elkezdett videót görgetni. Akkor az tuti, hogy valahol része az aznapi témának is. Nem úgy, mint szívatás, lejáratás, kibeszélés, vagy megszégyenítés, hanem szóba lehet hozni, hogy látod, éppen erről beszélünk. Hogy van egy irgalmas szamaritánus történet, s valaki pedig a telefonját nyomogatva, videót görgetve továbbmegy, pedig valaki haldoklik az út szélén. Ez úgy kibillentik őket – mondta a lelkipásztor.
A provokáció lehet szeretetteljes is
De pozitív provokáció is van szerinte, például amikor a fiatalok életéből, közegéből, az iskolából hoznak hasonlatokat. „És néha kell időzni tíz percet is, és már-már idegesítő, hogy most miért időzünk azzal, hogy példát keressünk a hétköznapokból. Azért, mert van, csak el kell gondolkodni rajta, és rájössz, hogy az elmúlt héten te is voltál irgalmas szamaritánus, vagy éppen irgalmatlan keresztény.”
Ez is érdekelhet:
Máté Emőke
Elmondta, szerencsés helyzetben érzi magát, mivel 37 évesként épp a határon van, ki tud állni az ifisek mellett, lobbizni azért, hogy megvalósuljanak az elképzeléseik, ugyanakkor a vezetőséggel, a felnőttekkel együtt reagálni is.
A szent vagányság
Mezeinek az a tapasztalat, hogy már a korai tizenéves kortól fontos az a fiataloknak, hogy vállalható legyen az egyház, a közösség, ahová tartoznak.
„Ha egyszerűen akarok fogalmazni: az egyház, ha nem vagány, az ő baráti körük előtt nem fogják vállalni, hogy ők egy kicsit is oda tartoznak” – magyarázta, hozzátéve tudják, hogy nem a terem berendezése, korszerűsége vagy a nyelvezet, ami megtart, hanem Jézus Krisztus.
Hiszen Jézus erre a jó példa, aki tudott formabontó lenni, túl tudott lépni rajtuk, és tudta a formákat tartalommal megtölteni. És akkor vagány hely lesz az ifi, mert van benne beszélgetés, bevárják egymást, ha valaki késik, társasoznak, kirándulnak, vannak évközben programok, aktuális témájú konferenciák, koncertek. „Mindez a szent vagányságot építi, ami a fiataloknak fontos, mert így vállalják, és így otthon érzik magukat benne, így esetleg hívnak mást is, más is megtalálja aztán azt a tartalmat, ami messze több, mint a forma.”
Hoppá, van egy kérdés
Mindezen túl ahhoz, hogy kapcsolódni tudjanak a fiatalokkal, és talán kérdések is meg tudjanak fogalmazódni, az is kell, hogy elérhető legyen az egyház. Ugyanakkor hiteles, a saját tapasztalataikat is meg kell osszák a fiatalokkal, „nekünk is volt szerelmi csalódásunk, pályaválasztási krízisünk, nem sikerült vizsgánk, tanácstalanságunk sok tekintetben”.
A kapcsolódáshoz tér is kell, ezért programokat szerveznek, de alapvetően az ifi alkalmaik is úgy állnak össze, hogy legyen lehetőség az Igére, elcsendesülésre, de beszélgetésre, sőt minőségi idő eltöltésére is, mint a társasjátékozás.
A beszélgetésünkkor sátorozni készültek ötven székelyföldi gyülekezetekből érkező fiatallal. Ez volt a harmadik év, hogy a hegyekbe mentek, a patakban fürödtek, forrásból ittak. Ilyenkor nem szerveznek nekik egyhetes programot, engedik, hogy maguk találják ki, mivel töltsék az idejüket. Hagyják őket mosogatni, szabad nekik koszos tányérból enni, ha nem mosogatták el, nem dolgoznak helyettük. Csapatokra osztva főznek, akkor és azt esznek, amit az adott csapat összehoz.
„Próbálunk olyan helyzeteket teremteni, amiben ők szembesülnek az élettel. Szembesülnek azzal, hogy nincs minden kész, nincs mindenre válasz, nincs mindenre megoldás, tőlük függetlenül. Úgy gondolom, hogy ez tud segíteni nekik sok énkérdésben is.”
A helyzet adott, ehhez kell közelmenni az egyháznak
– Mindegyik izgalmas, én fiatalként is mindegyikkel egyetértek – reagált rájuk a lelkipásztor – és az általam említett három kategóriába mindegyik belefér, kell erről beszéljen az egyház – mondta Mezei.
Szerinte mindegyik témában van mondanivalója Istennek, van mondanivalója a Szentírásnak. Mindegyikkel meg kell keresni a kapcsolódási pontokat. „Ezek a helyzetek adottak, és az egyház közel kell engedje magához, és az egyház közel kell menjen ezekhez. Mert egyrészt elérhetőek kell, hogy legyünk, nyitott közösség kell, hogy legyünk.
Vannak olyan dolgok, amikből nem engedhet az egyház. Vannak elvek, van erkölcs, van isteni akarat. Ebből nem engedhetünk. Viszont Jézus azt mondta menjetek el széles e világra és tegyetek tanítvánnyá minden népeket. Tehát nincs az az ember, akit nekünk ne lenne felelősségünk megkeresni ott, ahol van. Ha nem jön, akkor jön az egyház hozzá” – vallotta.
Önfeláldozó módon is lehet klassz életet élni
– Szolgálatra is teremtünk lehetőséget, túl sokat foglalkoznak a fiatalok magukkal. Akár a fiúk a testalkatukkal – a lányok is valószínűleg, de abba nem látok bele. Néha a fiúk napi négy órát töltenek a konditeremben. Négy óra alatt tönkre lehet tenni magad, ha tényleg edzel, nem egészséges. De nem kell attól félteni őket, hogy négy órán keresztül edzenek, hiszen lötyögnek. És egy kicsit el kell a fókuszt fordítani önmagukról másokra, erre helyi gyülekezetként próbálunk lehetőséget teremteni – magyarázta.
A fiatalok például önkénteskednek a gyerektáborban, amit idén is 101 résztvevővel vittek véghez. Kimennek a városnapokra is, otthonlévőket, szegény családokat látogatnak meg, és ha elsőre nem megy ez az önkénteskedés dolog, nekifutnak többször is, nem adják fel.
Van olyan is, ami túl van az ingerküszöbön, és nem fér bele, mint a szemétszedés, „nem lehetett őket meggyőzni, mert ez túl alantasnak bizonyult”.
Készülnek börtönlátogatásra, „mert ilyen hiedelmek vannak, hogy a börtön az nagyon klassz hely.”
Végső soron minden programmal az a céljuk, magyarázta Mezei, hogy a fiatalok lássák, rajtuk kívül is van világ, és mások önfeláldozó módon milyen klassz életet élnek. „Azt kéne nekik meglátni, hogy nem akkor lesz jó az élet, hogyha úgy alakul, ahogy én akarom, hanem akkor, hogyha én segítek másnak, így jó lesz neki, és közben meg én is fejlődök.”
Hitelesnek, elérhetőnek és sebezhetőnek lenni
Úgy hiszi az egyház tud azért tenni, hogy mélyüljön a kapcsolata a fiatalokkal. Ehhez pedig az kell, hogy az egyház felnőtt rétege hiteles legyen és aszerint éljen, amit hirdet. Legyen elérhető, sebezhetőek, mutatkozzon meg, hogy ők sem tévedhetetlenek, ők is megijednek, összetörnek, ha tragédia történik.
Ez is érdekelhet:
Máté Emőke
Az is fontos, hogy a felnőttek keressék a kapcsolatot, mert a fiatalok elvannak a saját kis világukkal. Itt főleg azokkal a fiatalokkal van probléma, akik a kötelező társas kapcsolódások kívül teljesen elzárkóznak a külvilágtól, magukra maradnak a kihívásaikkal, őket meg kell keresni, hívni kell, a lelkipásztor szerint.
Elmesélte, ha valahová meghívják Istentiszteletet tartani és épp a családja nem tart vele, fel szokta ajánlani a fiataloknak, hogy négyen vele mehetnek. Volt rá alkalom, hogy olyan intenzív lett a beszélgetés, hogy hazafelé megálltak, kiszálltak az autóból és beszélgettek – „így építhető a bizalom részünkről”, magyarázta.
Ugyanakkor megbocsátóak is kell legyenek, „nem tudjuk, hogy a fiatalok milyen világban élnek pontosan, milyen kihívásokkal küzdenek, követnek el hibákat, kicsiket, nagyokat, sokat vagy keveset. De ilyenkor azt kell rá mondjuk, hogy a bűneset óta ez a természetes, nincs senki, aki golyóálló, nincs senki, aki hibátlan, mi sem, ők sem. Keressük meg a megoldást minél kevesebb kárral, minél kevesebb sérüléssel menjünk tovább együtt.”
Az ifin semmi nem kötelező, de mindenki fontos
Nem érzi, úgy, hogy a fiataloktól kellene elvárni, hogy közeledjenek, szerinte végső soron úgyis az egyházé a felelősség. A fiatalok felé támasztott elvárások inkább csak abban segítenek, hogy tudják, mit kell tenniük, mit vár tőlük a közösség. De az ifisek elköteleződés nélkül részesei bármilyen programnak, ami az egyházban zajlik. Elmondják nekik, hogy semmi nem kötelező, de szükség van rájuk.
Ugyanakkor a baptista egyházba felnőtt korban történik meg a bemerítkezés, a keresztség, a saját döntésük által – utána már tényleg vannak elvárások életvitelben, részvételben is, „ne légy tétlen, ne elvárd, hogy minden történjen az egyházban, és esetleg megkritizált, hogy nem volt elég jó. Vállalj részt benne, állj oda és ne akárhogy. Akkor már van számonkérés, akkor már megkérdezzük, hogy hogy élsz? Miért élsz úgy, ahogy élsz? Vajon ez tényleg az Isten akarata szerinti-e? Vajon ez milyen fényt vet a közösségre, amihez te tartozol? Mert így döntöttél, vajon milyen hatással van rád, az egészségedre, a családodra, a környezetedre, kapcsolataidra? Tehát elvárások vannak, de csak egy bizonyos szint fölött.”
Az Isten meg tudja oldani, de nem mindig oldja meg
Visszatérő kérdés az interjúkban, hogy milyen szerepet tud vállalni az egyház a fiatalok mentális egészségének támogatásában. Mezei szerint már önmagában az istentiszteletek is segítenek a lelki egészség megtartásában – ebből kettő van hetente, egy vasárnap délelőtt, egy délután. Hétközben házi csoportokba járnak össze az emberek. Összesen öt ilyen csoport van, mintegy nyolcvan taggal. Emellett pedig korcsoportos foglalkozásaik vannak: gyerekklub az ovitól a 4. osztályig, 5–8.-asoknak tiniklub, és 9–12.-eseknek plusznak pedig ifi.
Mindig van imádság, ének. A házi csoportokban kimondottan figyelnek arra, hogy osszanak meg az életükről dolgokat: hogy vannak, miben vannak, milyen kihívások állnak előttük, miért imádkozzon esetleg értük a közösség.
„Bátorítjuk egymást arra, hogy mondjuk el azt is, ha valaki nagyon nincs jól, nincs jól az Istennel való kapcsolatában, a családban, a férjével-feleségével, vagy a gyerekei nevelésében érzi úgy, hogy kudarcot vallott, fiatalként nem sikerült a vizsga. Ha figyelünk egymásra, ezekből a jelzésekből lehet olvasni.”
Annak a kultúráját akarják építeni, hogy ami van az életükben, azt vállalják fel.
„Legyünk alázatosak, és azok akarunk lenni, nem mindent tudunk mi megoldani. Isten meg tud oldani mindent egy imádság meghallgatásával, de a tapasztalatunk az, hogy nem mindig oldja meg. Van, amikor az embert elküldi sok imádságra, vagy szakemberhez, terápiára, pszichológushoz, pszichiáterhez. Szükség van szakemberekre.”
Ige, ima, ének
– Az Igére is szükségünk van, mert örök érvényű igazságok vannak Isten részéről ilyen alázatos módon nekünk mankóként segítségül adva. Isten szólhatott volna Bluetooth-on keresztül azokhoz, akikhez akar, de egy ilyen egyszerű módot választott. Egy-egy ige néha megelevenedik, és megdöbbent, hogy nekem most erre a két mondatra volt szükségem, vagy erre a fél oldalra, erre a zsoltárra – vallotta.
– Az imádság az megint kicsit olyan, mint a kilégzés-belégzés – vélekedett. Közösségükre jellemző, hogy akár 5-10 percet is szánnak arra, hogy imádkozzanak, és van, aki hangosan teszi, akár az egész közösség előtt. „Nem a többieket szólítja meg ezzel, de a többiek előtt felvállalva azt, hogy ő hogy beszélget a Fennvalóval. Azok a fiatalok, gyerekek, akik itt nőnek fel a gyülekezetben, ezt megszokják. Van ennek egy olyan része, ami nem jó, ami kihívás, hiszen lehet, hogy kiüresedik, megtanul formulákat. Az én hároméves fiam is mond olyat, amit nem ért. Az aranyos. Ha a hat éves lányom mondja ugyanezt, akkor vele már elbeszélgetek arról, hogy neki ez mit jelent. És akkor elgondolkodik rajta és legközelebb vagy tudatosan mondja, vagy átfogalmaz valamit.”
– Én zenelíceumot végeztem, ilyen zenész embernek tartom magam, hogy minden hangszeren játszom, egyiken sem tudok, de gyűjtögetem a hangszereket. És valamikor azt hallottam, hogy az éneklés az a sírásból alakult ki az embernél. És főleg mi székely férfiak nem sírunk, de amikor énekben meg tudjuk fogalmazni a félelmeinket, a fájdalmunkat, az örömünket, akkor az egy szelep, ami kieresztett. Az éneklésnek nagyon nagy szerepe van az egyház életében lelki egészség szempontjából is – tette még hozzá.
Aztán elértünk ahhoz a részhez, amikor elárultam Mezeinek, melyek azok a témák, amelyek a fókuszcsoportos interjúk szerint érdeklik a fiatalokat.
Érted is adta az egyszülött Fiát
A beszélgetés során Mezei az LMBTQ+ közösséghez való viszonyt is érintette. Úgy fogalmazott, hogy az egyház számára ez is olyan kérdéskör, amelyben jelen kell lennie – nem elítélően, hanem szeretettel és őszintén.
Ez is érdekelhet:
Pál Edit Éva
– Vannak fiatalok, akik ezzel kapcsolatban küzdelmeket élnek meg – akár megfelelési vágyból, akár belső bizonytalanság miatt. De őket is ugyanúgy szereti Isten: értük is mozdult meg a világmindenség, értük is adta az egyszülött Fiát – nekünk az ő küzdelmükben is van mondanivalónk, hogy szeret az Isten úgy, ahogy vagy, és tud segíteni, és nem akar mindent úgy hagyni az életedben, ahogy van – mondta a lelkipásztor.
Hozzátette: sokan hívő emberként is hordozzák ezt a belső küzdelmet, igyekezve Istennek tetsző életet élni. „Ilyenkor nem elméletet kell képviselni, hanem szeretetet – megölelni, meghallgatni, éreztetni, hogy az isteni erkölcs mögött is a szeretet áll.”
– Van egy olyan barátom például, aki azonos neműekhez vonzódik, mégis hívő életet él, egyedül. Nem érti azt, ami benne zajlik, ezzel együtt a legjobb tudása szerint küzd azzal, hogy Istennek tetsző életet éljen. És boldog ember. Le a kalappal előtte – mesélte a lelkipásztor.
Az önazonosság és önismeret kérdését az én kérdéskörbe sorolta a megfelelési kényszerrel együtt.
Isten nem ügyetlen, nem esünk ki a kezéből
Vesszőparipájaként az élet és halál értelméről akart még pár gondolatot megosztani. Úgy hiszi, hogy az egyház feladata, hogy a nagy képet, a metanarratívát tárja a fiatalok elé, miszerint Istenből ered minden, és Istenbe fog megérkezni minden. „Ez nekem egy akkora biztonságérzetet ad az élet értelme és halál, meg a jövőkép témakörében is.”
Azt tapasztalta, a fiatalokkal folytatott beszélgetéseiben, hogy amikor megértik, hogy nincs semmi, ami Istennek a kezéből ki tudna esni, „nem ügyetlen, nem idétlen Isten, hanem egy hatalmas, jóságos, szerető Isten, és minden ennek a két pontnak a közteseként értelmezhető helyesen, akkor ez ad az életnek egy biztonságos keretet.”
– Végül Isten lesz minden mindenekben – idézte a Szentírást, kijelentve, ez számára ad egy önazonosságot, nem önigazultságot, meg egy hamis önbizalmat, hanem egy önértékelést. És a halálnak is így van értelme. Szerinte Isten úgy teremtett meg, hogy „létezzek, és létezzek vele örökké. Jussak el oda, hogy én akarom ezt a vele való párbeszédet. Nem értünk mindig mindenben egyet Istennel. A Szentírás alapján állítom, hogy mindig neki van igaza, csak néha nem így érzem. De soha nem vitáztam úgy Istennel imádságban, vagy az Igét olvasva, hogy ne győztem volna akkor is, ha elveszítettem az igazságot, ami mellett én lobbiztam.”
– Egy temetés alkalmával, amikor 8 éves kisfiú, akinek a sírja mellett megálltunk – életem legnehezebb temetése volt –, és ha nem hittem volna abban, amit hirdettem, akkor könnyű lett volna, mert csak egy szentbeszédet elmondtam volna. De nehéz volt. A halála egy megálló a Szentírás szerint, és utána van folytatás. Ezt lehet nekünk képviselni – mondta.
Imába foglalhatod a hitetlenséget, a dühöt, a haragot
Végül a hit és spiritualitás, és a még a kisebbségekhez való viszonyulás kapcsán azt emelte ki, hogy az a fontos, hogy az őszinteség kultúráját képviseljük, és hitelesen mutassuk be azt a fiataloknak.
– A Hegedűs a háztetőn című musical biztos sokaknak ismerős, ahol a családfő egy zsidó ember üldöztetések közepette húzza a szekeret, mert a lova lesántult, és elmondja Istennek egy szép énekben, de nagyon őszinte szavakkal, hogy nincs ez így szerinte rendjén, hogy mindig ők vannak nehéz helyzetben, és ennek nyomán el is kezdtem gyűjtögetni filmekből az őszinte imádságokat.
És van olyan, amikor valaki az öklét az égre emelve olyan őszinte imádságot fogalmaz meg, amit úgy gondolom, hogy Isten nem tart szemtelenségnek. Nem villámmal csap le, hanem azt mondja, hogy na végre, őszintén megszólítottál, őszintén elmondtad a hitetlenségedet, a haragodat, a dühödet.
Nem azt mondom, hogy nekünk úgy kell imádkozni, hogy szidjuk az Istent, és káromkodjunk bátran, mert Isten jól fogja meghallgatni. Hanem az, hogy legyünk őszinték. És ha az Istennel való kapcsolatunkban tudjuk ezt megélni, talán az emberi kapcsolatainkban is könnyebb lesz őszintének lenni – zárta gondolatát.
Ez is érdekelhet:
Simó Veronika
Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.
