Mert a rendszer mindig győz. Keserédes búcsú a Squid Game-től.

A „Squid Game" harmadik, és vélhetően utolsó évada 2025. június 27-én debütált a Netflixen, és a sorozat rajongói bizonyára izgatottan várták, vajon Hwang Dong-hyuk képes-e méltó lezárást adni ennek a globális jelenségnek. 

Sajnos a válasz összetett: az idei hat epizód egyenetlen, helyenként kiszámítható és a korábbi mélységektől fájóan elmaradó élményt nyújt, ám még a mélypontokon is felvillannak azok a pillanatok, amelyek a széria esszenciáját adják. Ez a szezon tehát nem makulátlan, sőt, komoly kritikát érdemel, de néhány erős húzással mégis hozzájárul a Squid Game univerzumához, még ha a végeredmény csalódást keltő is.

A cselekmény tekintetében a szezon középpontjában egyértelműen Gi-hun (Lee Jung-jae) bosszúhadjárata áll, ami már az első évad végén is sejthető volt. Ez a motiváció az első pillanattól kezdve hajtja a narratívát, ám Gi-hun alakja sajnos elveszíti azt a komplexitást, ami az első évadban kiemelte őt. 

Egy céltudatos, de olykor hiteltelen figurává redukálódik, akinek tettei gyakran logikai bukfencektől sem mentesek, ami nehezíti az azonosulást. Az előző évadban vázolt sikertelen lázadás utórengései elvétve bukkannak fel, de ahelyett, hogy valós tétet adnának a történetnek, inkább ürügyként szolgálnak a karakterek motiválatlan döntéseihez, és a cselekmény egyenetlen íve miatt a feszültség is gyakran ingadozik. A játékok – melyek az eredeti sorozat védjegyévé váltak – ezúttal halványabbak, fantáziátlanabbak. 

A „kulcsok és kések" című nyitó feladat még tartogatott némi feszültséget, de az ezt követő „kihívások" túl gyakran tűnnek önismétlőnek, vagy éppen erőltetettnek, mintha a készítők már nem tudtak volna újat mutatni. A sokkolásra és a brutalitásra koncentráló ábrázolás ahelyett, hogy elgondolkodtatna, lassan immunissá teszi a nézőt, és céltalan gore-rá silányul.

Különösen fájó pont a VIP vendégek még nagyobb beavatkozása: ami korábban rejtélyes és hátborzongató volt, az most már pofátlanul és szájbarágósan mutatja be a gazdagok emberi élet iránti megvetését, elveszítve minden finomságát. 

A Front Man (Lee Byung-hun) és Gi-hun közötti „nagy összecsapás" adná a szezon gerincét, de ez a párbaj túlságosan is kiszámítható irányt vesz. A mély pszichológiai hadviselés helyett – amit az első évad Oh Il-nam karakterével kiválóan megvalósított – itt inkább erőltetett fordulatok és kényelmetlen deus ex machina megoldások tarkítják a cselekményt. 

A nyomozó Hwang Jun-ho (Wi Ha-joon) visszatérése ugyan megcsillant némi reményt egy érdekesebb szálra, ám az ő története is elvész a felesleges cselekménybonyodalmak és a kihagyott lehetőségek tengerében. A végső feloldozás pedig, ha az volt a cél, hogy gondolkodóba ejtse a nézőt, valójában inkább a frusztrációt erősíti.

A „Squid Game" sosem rejtette véka alá társadalomkritikai élét, és a harmadik évadban ez az aspektus továbbra is hangsúlyos marad, ám érezhetően tompultabb, felszínesebb formában jelenik meg. A sorozat alapvető üzenete a kapitalizmus eltorzult, végső fázisa, ahol az adósságokba fulladt, reményvesztett emberek szó szerint az életükkel fizetnek a megváltás illúziójáért.