Megyei költségvetés - polgári verziók

Megyei költségvetés - nem a luxuskiadásra, igen a településfejlesztésre. Az MPP megyei frakciójának képviselői ma sajtótájékoztatón fejtették ki az elfogadásra váró megyei költségvetéssel kapcsolatos álláspontjukat.

Bedohazi

Az MPP megyei frakciójának képviselői sajtótájékoztatón fejtették ki az elfogadásra váró megyei költségvetéssel kapcsolatos álláspontjukat.

Kovács Árpád Andrs az MPP megyei frakciójának vezetője és Thamó Csaba tanácsos sajtótájékoztatójának témája többek között az elfogadásra váró megyei költségvetés volt. Elhangzott: mivel ezzel kapcsolatosan több polgári kifogás is felmerült, ezért a frakció több módosító javaslatot is fontolgat. A részleteket Thamó Csaba tanácsos fejtette ki, akinek véleménye szerint hiba, hogy a megye fejlesztése szempontjából kulcsfontosságú költségvetést nem egy külön tanácsülésen, de „66 más határozattervezet közé elrejtve" tárgyalják. Ugyanakkor kifogásolható, hogy a pénzek leosztása politikai szempontok, és nem az egyes  települések nagyságának, lélekszámának és a tervezett fejlesztések figyelembe vételével történik, az összegek visszaosztása nem felel meg az azt szabályozó kritériumrendszernek, a beruházások fejezet túlzottan Csík-központú, nem érvényesül az arányosság és a szubszidiaritás elve,  illetve az előterjesztett határozattervezet hiányossága, hogy nem ösztönzi a munkahelyteremtést.

Kovács Árpád András frakcióvezető több luxuskiadást tételesen is felsorolt.  Így a megye „reklámozására", arculatfejlesztés címen előirányzott 240 ezer lejt, a megyei tanács tulajdonát képező autóbusz vásárlására szánt 215 000 lejt, illetve a településeken az autóbusz állomások kitáblázásra elkülönített 161 000 lejes összeget és a  működési engedélyek beszerzésének bonyolult procedúrája okán szintén értelmetlennek tartott, a  népi feredők kiépítésére fordítandó 8.805.000 lejes summát.

Bedohazi

„A beruházások fejezetben Szereda-központúságot látni, a legnagyobb fejlesztések Csíkszéken várhatók, az összegek megközelítőleg 80 százaléka ide van csoportosítva" - taglalta a fejlesztések fejezettel kapcsolatban Thamó Csaba megyei tanácsos. Mint mondta, „nem baj, ha a megyeközpont fejlődik, de a kritériumok szerint, a lakosság arányában Udvarhelyszék kéne a legtöbbet kapja - ezzel szemben a térségnek fele annyi pénz jut a költségvetésből, mint Csíknak.

A költségvetés felét a Megyei Tanács tulajdonában levő csíkszeredai kórház emészti fel - mondta Thamó,aki tételesen ismertette az egyes településeknek jutó összegeket.

A számokból kiderült, hogy az idei beruházásokat illetően Székelyudvarhelyen egyetlen nagy beruházás lesz, az inkubátorház - a projekt tervezésére összesen 758 000 lejt kap a város. Ezenkívül a fejlesztésekre visszaosztott pénzekből Udvarhely a tervek szerint további 465 000 lejt kap. Ebből a Benedek Elek Iskolának 142, a Kós Károly Iskolaközpontnak 95, a csereháti szociális lakásokra 95, a Rózsa utca modernizálására 47, a Szentjános utca javítására 38 ezer lej jut - részletezte Thamó.

Az udvarhelyi  beruházásokra jutó összeg jól tükrözi az elosztást jellemző aránytalanságot, mert a városnak jutó pénz nagysága messze elmarad a Csíkszeradának jutó 1199, vagy  a Székelykeresztúrnak szánt 884 ezer lejtől - hívta fel a figyelmet Thamó Csaba.A tanácsos végezetül elmondta: szorgalmazni fogja, hogy Farkaslakának több pénz jusson, fontosnak tartja az árvízmegelőzés szempontjából például a Nyikó forrásvidékének szabályozását célzó tanulmány elkészítését. Hozzátette: a felsoroltakon kívül a költségvetéssel kapcsolatosan „több olyan probléma is van, amire magyarázatot vár", példaként többek közt a Hargita Népe napilap által felhalmozott és törlesztésre váró tetemes adósságot említette, mondván, hogy kérni fogja az ügy kivizsgálását.