Megyei: kitömte ellenfelét az SzFC

Nem kegyelmezett az SzFC mai ellenfelének, ötöt rúgott mindkét félidőben.

szfcmarosheviz1

Nem kegyelmezett az SzFC mai ellenfelének, ötöt rúgott mindkét félidőben.

Vasárnap délután a 4. Liga Hargita megyei csoportjának tizenegyedik fordulójában a Maroshévízi-Salamási Tudomány együttesét látta vendégül a Székelyudvarhelyi FC a városi stadionban. Nem volt nehéz dolga Botorok János és Szín Ferenc legénységének, hiszen már a 22.-ik percben Szőcs László mesterhármasának köszönhetően eldőlt a három pont sorsa. A félidőig még kétszer voltak eredményesek az udvarhelyiek: Sebestyén Attila és Simon Arnold talált be az ellenfél kapujába.

szfcmarosheviz2

A szünet után sem állt le a gólgyártás: Péter Levente folytatta a gólözönt, Bálint Róbert duplával járult hozzá csapata győzelmhez, Balázsi Csaba rúgta a tizediket. Az SzFC ennek a győzelemnek köszönhetően ismét a bajnoki tabella élére került, ehhez azonban az is hozzájárult, hogy a Roseal SE–FK Csíkszereda II találkozót elhalasztották. Ezt a mérkőzést szerdán délután pótolják az udvarhelyi sétatéri stadionban.

szfcmarosheviz3

A bajnokság folyamán elhalasztott mérkőzéseket a következő program szerint pótolják:
November 16.: Csíkszentsimon–Gyergyószentmiklósi Jövő (1. forduló), Csíkszépvíz–Csíkkarcfalva (3. forduló) és Keresztúr–Madéfalva (8. forduló).
November 22.: Csíkszentsimon–Roseal SE (10. forduló).
November 23.: FK Csíkszereda II–Gyímesfelsőlok (10. forduló).
November 25.: FK Csíkszereda II–Székelyudvarhelyi FC (3. forduló).

4. Liga, Hargita megyei szakasza, 11. forduló

FC Székelyudvarhely–Maroshévízi-Salamási Tudomány 10–1 (5–1)
Gólszerzők: Szőcs László (3., 9., 22.), Sebestyén Attila (26.), Simon Arnold (45., 56.), Péter Levente (70.), Bálint Róbert (75., 86.), Balázsi Csaba (81.), illetve Daniel Roca (29.)

Gyergyószentmiklósi Jövő–Csíkszépvízi MŰ 3–1 (0–1)
Gólszerzők: Mirel Drian (11., 83.), Bakos Csaba (73.), illetve Erőss István (57.)

Homoródalmási Homoród–Székelykeresztúri Egyesülés 3–2 (2–1)
Gószerzők: Mezei Zsolt (32.), Knobloch Zoltán (33.), Mag Árpád (63.), illetve Dézsi Csaba (9., 69.)

Gyimesfelsőloki SE–Csíkkarcfalvi Hargita 1–5 (0–4)
Gólszerzők: Antal Szilárd (59.), illetve Mitocaru Ciprian (17., 18., 38.), Both Tamás (21.), Gergely Filip (69., öngól)

Csíkmadéfalvi MIK–Csíkszentsimoni Szefite 1–4 (0–2)
Gólszerzők: Szabó József (74.), illetve Tompos Szilárd (31., 92.), Sándor László (34.), Göde László (66.)