Megváltozik Románia címere
Már kihirdették az ország címerét módosító törvényt, és 2018 végéig új bankjegyeink is lesznek.

Már kihirdették az ország címerét módosító törvényt, és 2018 végéig új bankjegyeink is lesznek.
Visszakerül a román címersas fejére a korona - hirdette ki Klaus Johannis államfő a hét elején az erre vonatkozó törvényt.
A jogszabály azt is előírja, hogy 2018. december 31-éig az összes állami intézményben le kell cserélni a címereket, emellett változnak a román bankjegyek is. A jegybanknak szintén 2018 végéig kell új pénzt nyomtatnia, a régi bankjegyek azonban továbbra is érvényben maradnak.
A kék pajzson sast ábrázoló címerről 1992-ben távolították el az aranykoronát. A román címert eredetileg I. Ferdinánd román király személyes megbízására Köpeczi Sebestyén József kolozsvári heraldikus tervezte 1921-ben, és 1947-ig volt érvényes.