Még egy sereghajtó vitt el pontokat Udvarhelyről

Hullámvölgyben van a Vasas Femina, sorozatban veszti el a meccseit. A mélypont vasárnap kora délután következett be.

VasasFairplay1a

Hullámvölgyben van a Vasas Femina, sorozatban veszti el a meccseit. A mélypont vasárnap kora délután következett be.

A szombati SzFC-meccs után talán abban reménykedett az a maroknyi ember, aki kijár még focimeccsekre Udvarhelyen, hogy a lányok legalább a sereghajtót megverik a vasárnap délutáni ebéd előtt. Csalódniuk kellett, mert nem így történt.

Tény az is, hogy rossz előjelekkel várta a táblázat utolsó helyén álló Bukaresti Fair Play elleni meccset a Vasas Femina, hiszen a sérült Vasile csak a kispadon kapott helyet, a hétközi meccsen kapott piros lapért Kajtár ki kellett hagyja a meccset, de így volt ezzel Irimie Marcel is, az együttes edzője – a klub elnöke, László Béla portálunknak elmondta, hogy a fălticeni-i szakember ezen a meccsen nem tudott itt lenni. Nem a kifogásokat keressük, mert erre a vereségre nem nagyon van mentség, simán le kellett volna győzni a bukarestieket.

vasasfairplay1

A kispadról Székely János, a Vasas Femina II másodosztályú csapatának edzője irányított – ez a csapat pénteken a Román Kupában 6-1-re legyőzte hazai pályán Szászrégen együttesét. A felnőtt csapat viszont kínlódott a vasárnapi meccs első felében, a sereghajtóról pedig kiderült, hogy védekezni jól tud. Sőt még az is, hogy gólt lőni sem restek: a 18. percben Gheorghiu megiramodott a jobbszélen és kilőtte a hosszú sarkot.

A sérülés ellenére Vasile mégis pályán találta magát, hiszen Tătar Anca egy szerelésnél rosszul lépett,megsérült, még a szünet előtt le kellett cserélni – nem sokkal később jegyezhettük fel a Vasas első komoly helyzetét, Geréd Erika lövése megpattant egy lábon, majd a felső lécről vágódott ki, egy perc múlva Papp lőtt mellé.

vasasfairplay2

Fordulás után két Vasas-helyzet is volt, majd összejött a vendégek második találata: a Vasas támadott, de a meccset végig nagyképűen és arrogánsan vezető bírón irányt változatott a labda, Gheorghiu-t indították, Krall lábáról lecsúszott a labda, a vendégek csatára pedig köszönte szépen, átemelte a kifutó Menyhárt felett.

Marinescu beállása, illetve Caldare tevékenysége a jobbszélen kicsit felpörgette a többieket, Biró nagon sokat dolgozott, néhány kapuralövés volt, de a nézőtérről a "Nem jó, sehogyse jó!" bekiabálás talán mindent elmondott a meccsről.

vasasfairplay3

A 68. percben sikerült szépíteni: egy szabadrúgás után Bartalis a kapufára fejelt, a lepattanó labdát Vasile bevágta. Ugyanő egyenlíthetett volna, de szép lövése centikkel kerülte el a kaput, az ellenfél kapusa Niculescu is többször jól avatkozott közbe.

Az egyenlítés helyett jött az, amitől tartottunk: Solonca egyedül lépett meg, kicselezett két védőt, majd a kifutó Menyhárt mellett elgurítva a labdát, megnyerte a meccset.

vasasfairplay4

Egy perc múlva Simona Caldare közelről lőtt még egy gólt gyorsan, elkezdődött a hajsza az egyenlítő gólért – de veszélyes már nem tudott lenni a csapat, vereségével pedig lejjebb csúszott a tabellán.

Nehéz elhinni, hogy jövő vasárnap, október 30-án 11 órakor Kolozsváron a veretlen Olimpia ellen javítani tudjon a Vasas.

Női labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 6. forduló
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Bukaresti Fair Play 2–3 (0–1)
Gólszerző: Anamaria Vasile (68.), Caldare (82.), illetve Gheorghiu (18., 60.), Solonca (81.)
Sétatéri stadion, 70 néző. Vezette: Luca Dragoș Nicolae, asszisztensek: Pojar Pavel, Tănescu Valentina (Kolozsvár).
VASAS FEMINA: Menyhárt – Péter, Tătar (Vasile 40.), Krall – Bartalis, Berkeczi, Geréd, Papp, Dávid (Marinescu, 72.) – Caldare. Edző: Székely János.
FAIR PLAY: Niculescu – Podgoreanu, Petra, Bîscoveanu (Bitulescu 70.), Moșeanu (Ștefan, 51.) – Manda, Mareș, Sîrbu, Manghioara – Solonca, Gheorghiu. Edző: Ion Bărbăcioiu.
Sárga lap: Papp.