Mecset épül Bukarestben

A bukaresti I. kerület polgármesteri hivatal kibocsátotta a településrendezési engedélyt a fővárosban tervezett óriásmecset megépítésére.

mecset

A bukaresti I. kerület polgármesteri hivatal kibocsátotta a településrendezési engedélyt a fővárosban tervezett óriásmecset megépítésére.

Csütörtökön közölte az önkormányzat, hogy a hét elején kiadta az engedélyt egy mecset építésére Bukarestben, miután a muzulmán egyház képviselői január végén nyújtották be kérelmüket. Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az engedélyeztetési folyamatban ez volt az első lépés.

Kifejtették, a bukaresti főpolgármesteri hivatal főépítészének is engedélyt kell még kibocsátania, aki javaslatot tesz az úgynevezett zonális városrendezési terv módosítására, amit a bukaresti fővárosi önkormányzatnak kell elfogadnia. Az építtető ezt követően kérheti a kerületi polgármesteri hivataltól az építkezési engedély kibocsátását - olvasható a dokumentumban.

A román kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket - egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot - építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.

A mecset erősen megosztja a román társadalmat, tüntetést is szerveztek a projekt ellen. Traian Băsescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy a román főváros készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját. A Băsescu által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke, Eugen Tomac csütörtökön bejelentette, hogy a bíróságon fogja kérni a településrendezési engedély érvénytelenítését.

Március végén az Agerpres hírügynökség azt jelentette, hogy a román elnöki hivatal nem ellenzi az óriásmecset megépítését, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a "terrorizmus és bevándorlás" miatt.

uh.ro/mti