Más lett a ház, amely végignézte, ahogy felnövünk

Mindig van valami furcsa abban, ha olyan dolgokkal kell felnőttként, ráadásul a munkám miatt foglalkoznom, amelyek a gyerekkorom és a felnőtté válásom színterei voltak. Nemrég így volt ez a napközimmel, és most így van ez azzal a művelődési házzal, ahol álltam hercegnőként, balerinaként, pingvinként és gólyaként, ahol énekeltem, táncoltam, szerveztem, és ahol néha győztem, máskor vesztettem.

Azt hiszem, sok szentegyházi érzi most ugyanezt, amikor a frissen felújított Bartók Béla Művelődési Házat nézi. Egyszerre édes, hogy milyen új és modern, ugyanakkor keserű érzés, hogy egy hely, amihez annyi emlék fűződik, nincs többé.

Eddig tartott a siránkozás

Félre ne értsetek, kisebb ez a keserű érzés, ha arra gondolok, milyen lehetetlenül sötét volt abban a teremben, hogy a falak őrizték a kártyaklubbos bácsik cigarettájának füstjét még azokból az időkből, amikor bent is lehetett dohányozni. A kutya se sírja vissza azt a padlót, amin elővigyázatosabban kellett járni, mint a téli fagyott utcákon, annyi helyen fel volt púposodva a deszka. Horror volt a mosdó, hideg az öltöző és az előtér. Sőt, a pandémiára is emlékeztet, hiszen itt kapták meg egész sokan a védőoltásaikat – mindezt a nagy haszontalan halmazt csak az emlékek teszik széppé, amelyekben valójában sokadlagos szempont volt a hely, a közösség volt a kulcs.

Ha ebből a szempontból nézzük, csak az a lényeg, hogy kivel, de akármilyen is legyen, azért kell egy hol. A művelődési házat évekkel ezelőtt kezdték el felújítani, ezalatt mindig mindenért a város másik kultúrotthonjába kellett vándorolni, ami a város alsó felében élő emberek számára azért egy jó kis gyalogtávolság. A hiányában ébredtünk rá, hogy mekkora dolog, hogy van egy tér, ahol össze tud gyűlni a közösség. És most visszakapta a közösség ezt a teret.

Egészen pontosan január 16-án, pénteken délután kapta vissza.

Várakozáson felüli vágyak

Azt hittem, csak egy sajtóeseményre várnak, ahol körbevezetnek és megmutatják, mire ment a sok pénz. Nem lett igazam, amit már az épület felé sétálva sejtettem, mert ugyanúgy, mint gyerekkoromban, amikor valami esemény volt, az emberek egymásba karolva tartottak a Bartók (a helyiek köznyelvében csak így emlegetik az épületet – szerk. megj.) felé. Bent hatalmas, hömpölygő tömeg fogadott, az egészen kicsi székelyruhás legényektől, leányoktól kezdve a legidősebbekig. Bent megtudtam, műsorra is készülnek.

De senki nem számított ekkora érdeklődésre, „ez is csak azt mutatja, mekkora volt a várakozás” – mondta Szentegyháza polgármestere, Lőrincz Csaba, amikor a tömeg miatt szabadkozva kezet fogott velem.

Mindjárt a politikus beszédekre is rátérünk, mert mondtak érdekességeket, de a nagy idézetek előtt, míg még elevenek az érzések, elmondom: büszkén álltam a színpad sarkában a többi sajtós mellett, azt éreztem: milyen ügyesek ezek a hazaiak. Rájöttem, hogy a nekünk hétköznapinak számító dolgok mekkora hűhák lehetnek egy kívülállónak, pláne, hogy egy ilyen kis közösségről van szó.

És ez az érzés csak utólag jutott eszembe, a saját szavaimat végiggondolva, amelyeket a körülöttem állókkal osztottam meg: ez most csak két osztály, de minden kisiskolás diák tanul néptáncot az iskolában; ők mind pedagógusok, a tanáraim voltak, hobbiból színészkednek és lépnek fel a közösség eseményein; a színpadon egy generáció táncol, mögöttük a gyerekeik zenélnek; itt nemcsak a népzenéhez értenek sokan, rockot is játszanak és adnak tovább az ifjaknak; kint köztünk járó, helyi emberek alkotásai vannak kiállítva.

Most lássuk a felnőttes részleteket

A felújított Bartók Béla Művelődési Ház modern, világos és felszerelt. Az avatáson elhangzottak szerint 15 éve fogalmazódik a város vezetésében a szándék, hogy valamit kezdjenek az épülettel, de csak az utóbbi 5 évben történtek meg ezek a felújítási munkálatok. 1,2 millió lejnyi önrésze van a projektben a városnak tereprendezés és a technikák formájában. Az a tervük most, hogy újra lesz mozi ott, idén akarnak a felszerelésre pályázni.

Farkas László plébános áldotta meg az épületet, de előtte elárulta, ő először fiatalkorában járt ebben az épületben, diszkóban – ez visszatérő motívum, de lesz majd egy kakukktojás.

Lőrincz Csaba is megjegyezte, fiatalabb korában bizony ő is volt az épületben diszkóban, majd visszaemlékezett, hogy 2020-ban döbbent rá, hogy milyen állapotok uralkodnak a Bartók Béla Művelődési Házban. Addig abban volt, azt ismerte, hogy ott pezsgés van, kulturális élet van, „irigylésre méltó volt”.

„Felfoghatatlan volt, hogy mikor csináltuk az oltóközpontot ide, a közegészségügyi hivatal nemhogy sterilnek értelmezte ezt az épületet, hanem különböző intézkedéseket kellett végeznünk, hogy itt tudjuk oltani az embereket. Ez elárulja, hogy milyen állapot volt itt.”

A konfliktust nem lehet kispórolni

Húztak a 19-re lapot, és a megörökölt, már kifizetett és elkezdett beruházást teljesen elölről kezdték. A központi beruházási alapnál próbáltak pályázni, nem túl sok reménnyel, mert főleg regionális beruházásokat szoktak támogatni. Végül Cseke Attila fejlesztési miniszter közbenjárásával sikerült több mint 8 millió lejre szóló finanszírozási szerződést kötni. Akkor kezdődhetett a munka, az egyik legbonyolultabb és legkonfliktusosabb – a polgármester elmondása szerint.

Mínusz másfél méterről kezdtek, egy dohos, vízáztatta épülettel. Annyi szerencsével, hogy egy Hargita megyei cég, a Viaduct nyerte meg a közbeszerzést, akikkel együtt tudtak dolgozni – mivel nem vették le a kezüket a projektről, ahogy Lőrincz mondta: bár Bukarest fizette, ők kellett számon kérjék a minőséget. Külön megköszönte a türelmet, és kérte a bocsánatot beszédében a Viaducttól és a Piramis Designtól.

– Mindig is úgy gondoltam, hogy a konfliktus és a vita mindig előre visz. A vitát nem szabad kispórolni, a konfliktust sem, és nem azért vagyunk itt, hogy ezt kispóroljuk. Most bocsánatot is kérek, nem sértések akartak lenni, hanem a minőséget akartuk megkövetelni – mondta.

„Vártam már egy pár éve, hogy ezt kimondhassam: a művelődési házat innentől fogva nagy szeretettel, kedves szentegyháziak, átadjuk, és használjátok szeretettel, használjátok egészséggel, értékeljétek, vigyázzatok rá, és reprezentáljon minket!” – kérte a polgármester.

Diszkótalan beszéd

– Kicsit kényelmetlenül érzem magam, mert én vagyok az egyedüli – az előttem szólókat nézve –, aki nem járt itt diszkóba. Így indítani Szentegyházán nem feltétlenül egy sikeres beszéd megtartását jelenti – vette át a szót Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A megyeelnök azt a kérdést firtatta, hogy vajon ilyen gazdaságilag nehéz időkben szabad-e ünnepelni és kulturális beruházásokra költeni. Szerinte igen, és örült neki, hogy Lőrincz is így véli. „Minket, székelyeket, magyarokat sohasem a könnyű körülmények tartottak meg, hanem a hitünk, a közösségünk és a kultúránk. És ha engedjük, hogy a közösségi tereink lerobbanjanak, lepusztuljanak, akkor gyakorlatilag a lelkünket engedjük elszegényedni.

Azért felhívta a figyelmet, hogy végső soron csak az RMDSZ-nek is jár egy köszönet, hogy a kormányzati szerepvállalásának, és Cseke Attila fejlesztési miniszternek köszönhetően jutott erre pénz.

– Ez azért fontos, mert ma nagyon sokan azért bírálnak – és talán jogosan is –, hogy sok olyan negatív döntés mellett van ott az RMDSZ, ami mindannyiunk életét nehezíti. Ez így van, de nem jó szántunkból, hanem azért, mert előttünk volt egy olyan kormányzat, amely elherdálta azt a lehetőséget és forrást, ami ma a mi közösségünknek a jelent jelentené. Ma mindannyian fizetjük azoknak a rossz döntéseknek az árát – védekezett.

Ne zárjuk politikával a szót

Az alkalmat és a sok jelenlévőt kihasználva bemutatkozott Szentegyháza új városmenedzsere is, Pál Emese.

Elárulta, élete első nyilvános fellépése ebben a művelődési házban történt 2002-ben – ugye mondtam, hogy más fiatalt is ide kötnek az emlékei! Pál akkor a tanítónénijétől kapott életre szóló tanácsot, ami azóta is minden színpadra lépése előtt eszébe jut.

Bárhol jöttem, mentem a nagy világban, és bármit is csináltam, mindig meghatározó volt számomra – amellett, hogy hová tartok – az is, hogy honnan indultam. Mindig velem volt, és velem van egy erős szentegyházi identitás, amely megnyilvánul a gondolataimban és a tetteimben is. Bármilyen élethelyzetbe kerültem, bármilyen szerepkört töltöttem be, mindig szentegyháziként voltam jelen – vallotta.

Elárulta, rengeteg programötlete van, amivel újra életet lehet lehelni a Bartók Béla Művelődési Házba, de nyitott a közösség ötletei felé is. Bíztatta a jelenlévőket, hogy keressék fel: „beszélgessünk, tervezzünk, szervezzünk együtt. Nyitott vagyok a javaslataikra és az észrevételeikre.”

„Közös érdekünk a kultúrával foglalkozni, hiszen mindannyian látjuk az erejét és a hatalmát, hogy képes embereket összehozni, és képes embereket is elválasztani egymástól” – na, ez már egy jó befejező gondolat.