Magyar Arany Érdemkereszt két székelyudvarhelyinek
Városunk két köztiszteletben álló polgárát a Magyar Köztársasági Érdemkereszt legfelső fokozatával, az Arany Érdemkereszttel tüntették ki.

Városunk két köztiszteletben álló polgárát tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemkereszt legfelső fokozatával, az Arany Érdemkereszttel.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmával Magyarország Köztársasági Elnöke, Áder János által adományozott kitüntetésben összesen nyolc székelyföldi személy részesült. A rangos állami kitüntetés legmagasabb fokozatával, a Magyar Arany Érdemkeresztettel, két köztiszteletben álló székelyudvarhelyi személyiség, dr. Balla Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász-főorvos, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány létrehozója és Bodurian János zenész, tanár, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, a Székelyföldi Filharmónia létrehívója munkásságát ismerték el.

Az ünnepélyes átadására, március 20-án, szerdán 18 órától került sor a Csíkszeredai Főkonzulátuson. A Gál Sándor utcai Lázár Ház dísztermében lezajlott esemény házigazdája Zsigmond Pál Barna főkonzul volt, aki méltatta a kitüntetettek példaértékű, a közösséget szolgáló munkásságát és átadta az ezt elismerő magasrangú elismeréseket is.
A Kódex régizene együttes muzsikájával színesített eseményen Gálfalvi György, marosvásárhelyi író és Szép Sándor, a Sapientia EMTE vegyészmérnök professzora a Magyar Érdemrend Tisztikereszt fokozatát, Antal Imre, festőművész, Bartha Magdolna, nyugdíjas tanárnő, Fülöp G. Dénesné, a marosvásárhelyi Vártemplomi-diakóniai központ „Lazarenum" Alapítvány intézet igazgatója és P. Nagy István, Tarziciusz atya ferences szerzetes a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át.