Lehet jelentkezni a városi minifoci-bajnokságra

Turnérendszerben szerveznék a minifocibajnokság őszi idényét, a műgyep kicserélése egyelőre várat magára.

Turnérendszerben szerveznék a minifocibajnokság őszi idényét, a műgyep kicserélése egyelőre várat magára.

Hétfőn a Zsebcaféban találkoztak a minifocibajnokság eddigi csapatainak képviselői, a közel egyórás beszélgetésen több javaslat és elképzelés is megfogalmazódott. Mint Karda Zoltán, a bajnokság szervezője elmondta, idén már nem lesz több városi rendezvény a sétatéri minifocipályán, így el lehetne kezdeni a bajnokságot, a kérdés csak az, hogy hány csapat nevez be a megmérettetésre. Idén is külön értékcsoportban játszanának a 35 éven felüliek, a tavalyi bajnokságot befejező három együttes mellé egy csapat biztosan csatlakozna, de még egy új együttes nem döntötte el, hogy melyik bajnokságban vegyen részt.

Karda azt is elmondta, a műgyep kicserélésére megvan a pénzösszeg, ezt még a leköszönt városvezetőség hagyta jóvá, de egyelőre az még nem dőlt el, hogy mikor cserélnék ki a gyepet, illetve az sem, hogy a jövőben csak a rendeltetésének megfelelően használnák-e a minifocipályát vagy továbbra is tartanának ott rendezvényeket.

A képviselők, csapatvezetők abban maradtak, hogy toborzót hirdetnek és annak eredményétől függően jövő héten döntenek a továbbiakról, ugyanakkor abban reménykednek, hogy legalább tavasszal felkerül az új gyepszőnyeg a pályára. Egy személyes beszélgetést is kértek a városvezetéstől, amin szeretnék megbeszélni a minifocipálya ügyét.

Van egy olyan elképzelés is, hogy turné formájában kellene lejátszani az őszi fordulókat, egy szombati napon. Attól függően, hogy hány csapat jelentkezik, a csapatvezetők eldöntik majd, hogy egy vagy két szombatot kell majd betervezni őszre.

Jelentkezni lehet a 0733 313 021-es telefonszámon, Karda Zoltánnál.