Kultúra, sport, sör, lekvár és fogfájás – hétvégi túlélőcsomag Udvarhelyen
Kíváncsi vagy a hétvége legjobb programjaira? Nálunk megtalálod őket – sőt, ha baj van a fogaddal, a fogorvosi ügyeletet is!
Változékony időjárást jósolnak a hétvégére a meteorológusok, napközben borús, de többnyire száraz, éjszakára esős időt – ez még megfelelő is lehet arra, hogy napközben a Portékán vegyünk valami finomságot, amivel fel lehet dobni a délutáni társasjátékozást, vagy a vasárnapi ebédet.
Ha házi lekvárt, mézet, sajtot kívánsz, mindenképp menj el, mert ezután egy hónapig megint várhatod a helyi termelők vásárát. A programot tudod: szombaton 14 óráig, a helyszín most a Kossuth utca lesz. Tudod, új, ideiglenes forgalmi rend van, ezért kellett a költözés.
*
Ha kis kultúrát is szívnál magadba,
akkor is vannak ajánlataink számodra. Tavaly nyáron mutattuk be nektek, miért járnak Udvarhelyre a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának szakemberei. Azt, hogy mennyi gyereknek és felnőttnek segítenek, akiket központi idegrendszeri károsodással diagnosztizáltak.
Most amellett, hogy zenét hallgatsz, te is segíthetsz az érintett udvarhelyszéki családokon, hiszen a Semmelweis Egyetem kórusa jótékonysági koncertet ad. Az esemény október 25-én, szombaton 19 órától lesz a városháza Szent István termében.
*
Ha még vasárnapra is forradalmi lázban égsz,
Wittner Mária életútját bemutató emlékkiállításra látogathatsz el a városháza Szent István termének előterébe, ahol utána könyvbemutató lesz, Domonkos László Falu az örvényben. Mezőbikácsi sorsok című könyvéről beszélget a szerzővel Hajagos Csaba történész.

Wittner Mária 23 évesen csatlakozott a pesti szabadásgharcosokhoz, a forradalom után halálra ítélték. Végül életfogytiglani börtönbűntetésre enyhítették ítéletét, több mint tíz évet töltött börtönben, megtörhetetlenül – írják a szervezők a kiállítás főszereplőjéről. Egyébként a tárlatot Németh Szilárd kormánybiztos fogja megnyitni.
*
Jaj, csak kultúrát ne hétvégén is. Valami lazább? Valami sport?
Nem lesz hazai meccse az udvarhelyi sportcsapatoknak, de idegenben többen – a Hargita Kézilabda Klub, a Székelyudvarhelyi FC és a Székelyudvarhelyi VSK futsalcsapata – is pályára lépnek, és van, amelyiket ezek közül láthatunk is a képernyőn.
Vasárnap, október 26-án 13 órától a DigiSport4-en például a román futsalbajnokság jelenleg negyedik helyén álló Székelyudvarhelyi VSK-t, amely a Deva West otthonában vendégeskedik. A találkozó azért is érdekes, mert a két csapat között mindössze 3 pont a tabellán, a két együttes harcban áll még a felsőházi rájátszást érő négy hely valamelyikének megszerzéséért.
*
Ha kicsit lazább sportokban vagy érdekelt,
még a sört is szereted, akkor a WonderWall Climbing Gym beerpong bajnokságának 5. fordulójára nevezhetsz az ide kattintva elérhető űrlapot kitöltve.
Ha magát a játékot nem, csak a nyereményeket szereted, akkor is érdemes, hiszen akár egy a mászóterembe szóló, egyhónapos bérletet, akár egy láda sört is nyerhetsz. Fúj, ez egészségtelen – mondod te. Igazad van, de ez esetben is van neked szóló programunk – mondjuk mi.
*
Szombaton megint csatlakozhatsz a Feel Good futóihoz is, most a Hargita a cél. Ha csatlakoznál, csütörtök éjfélig töltsd ki az űrlapot. A részvétel ára 60 lej, ezért cserébe egy „fincsi” közös ebéd is vár a Madarasi Menedékházban.

Találkozás szombaton, október 25-én 8 óra 30 perckor a Patkóban, ahonnan bemelegítés, eligazítás és közös fotó után jöhet is a 40 kilométeres táv rajtja.
*
Ha egy kicsit többre vágysz az edzésnél
Both Richard dietetikus, alkalmazott táplálkozástudományi szakember, személyi edző a Vekker főtéri kávézójában tart előadást a légzés, a regeneráció fontosságáról. A we are alter eseményére a belépő ára 80 ron, kivéve azoknak, akik az elmúlt 3 hónapban legalább egyszer vettek részt alteres edzésén, számukra az előadás 50 lejbe kerül. Ezen személyek elsőbbséget is élveznek a foglalásnál – közlik a leírásban a szervezők. Jelentkezni az ide kattintva elérhető ív kitöltésével tudsz.
*
Ja, és ha már a porgramoknál tartunk, alig jár le a hétvége, s kezdődik a jövőhét egyik legizgalmasabb programja, a DOKLAVINA, amiről Hunor hosszabb előzetest is írt, ebben elolvashatod, miről szól az a négy film, amelyet az udvarhelyi dokfilmes szervezők idén elhoznak Udvarhelyre. Fincsi a felhozatal.

És program, amit nem kívánunk senkinek:
Ha sürgős fogászati kezelésre lenne szükség a hétvégén, akkor október 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap 9 és 12 óra között dr. Szász-Balázs Kingát keresd a Haáz Rezső utca 1. szám alatt található rendelőjében, telefonon a 0742.861.470-as számon tudod elérni őt.
*
Igaz, hogy nem program, de azért hadd ajánljuk ezt is nektek:
Oszd meg az élményt és az előfizetés árát a barátaiddal! A Megosztó csomaggal hárman is olvashatjátok a lezárt cikkeinket – a legizgalmasabb, legbotrányosabb és legviccesebb sztorikat. Ne maradj le a csattanóról!
Mára ennyi. Legyen izgalmas hétvégétek! És ne felejtsétek, ha tudtok valami igazán izgalmas programról, akkor írjátok meg nekünk a szerkesztoseg@uh.ro címre.