Közzétették a választható pedagógusi állásokat
Szerda délután nyilvánossá tették az állásukat vesztett pedagógusok, és az általuk választható üres posztok lajstromát.

Szerda délután nyilvánossá tették az állásukat vesztett pedagógusok, és az általuk választható üres posztok lajstromát.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség szerda délután tette közzé honlapján azoknak a pedagógusoknak a névsorát, akiknek a következő tanévtől megszűnik az állásuk az előkészítő osztályok iskolákhoz való sorolása nyomán.
Több tanárnak, köztük szaktanároknak is mennie kell: nekik a gyereklétszám csökkenése miatt szűnik meg a munkahelyük. Megyeszinten 122 pedagógust érint az átszervezés, akik a tanfelügyelőség korábbi nyilatkozata alapján nem maradnak állás nélkül, hanem a meglévő munkahelyek közül kell választaniuk.
A pedagógusoknak a tanfelügyelőségen kell március 6-ig leadniuk egy iratcsomót, mely tartalmazza a képesítésüket és szakmai előmenetelüket, valamint opciójukat, hogy mely intézményben szeretnének dolgozni. Az ehhez szükséges dokumentáció listája és kitöltendő űrlap a tanfelügyelőség honlapjáról tölthető le. Az állások elosztása nyílt ülésen zajlik majd március közepén. Az új tanügyi törvény alapján az iskolák által megszervezett versenyvizsgákon megpályázható állások jegyzéke csak ezután jelenik meg. Székelyudvarhelyen 44 állás válik választhatóvá.
A betölthető állások listája ide kattintva olvasható.