Közlekedési balesetekkel kezdődött az év
Több autóbaleset is volt az év második napján, a Cekenden három autó ütközött össze. De petárdát és fát is koboztak el, halálos tűzeset is volt.

Több autóbaleset is volt az év második napján, a Cekenden három autó ütközött össze. De petárdát és fát is koboztak el, halálos tűzeset is volt.
Nem kezdődött jól mindenki számára az újév, hiszen többen is autóbalesetet szenvedtek. Január 2-án délelőtt fél tízkor a székelykeresztúri 46 éves N. D. Homoródfürdő és Máréfalva között nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, a síkos úton autója megcsúszott és összeütközött egy szabályosan közlekedő járművel, majd egy harmadik autó is beleütközött az előbbiekbe. A balesetben összesen hatan sérültek meg, szerencsére egyikük sem súlyosabban.
Egy óra múlva a Kalonda tető közelében történt újabb baleset, egy 22 éves besztercei autóvezető nem tartotta be a követési távolságot és emiatt összeütközött egy korondi autóvezető gépkocsijával. Ugyan nem sérült meg súlyosabban itt sem senki, de az egyik autó egyik utasát feszítővágóval tudták kiszabadítani a megrongálódott autóból.
Volt egy baleset január elsején is, a parajdi 51 éves S. B. Szentegyháza után egy kanyarban lesodródott és felborult, az autóban egy személy könnyebben megsérült.
A tűzoltóknak is aktív napjaik voltak, hiszen az óév utolsó napján Homoródalmáson leégett egy lakóház, egy 81 éves fekvőbeteg öregasszony az égő házban halt meg, a tüzet egy felhevült kályha okozta. Még aznap egy sikaszói házhoz is tűzoltót hívott egy szilveszterező társaság, mert a házuk kigyulladt.
Újszékelyen egy személyt azért bírságoltak meg, mert engedély nélkül szállított tűzifát, a megyében a rendőrök nyolc személytől összesen 5.600 petárdát vagy más pirotechnikai eszközt koboztak el, köztük a 26 éves, székelyudvarhelyi P. R.-től is.