Körzeti: a huszonnegyedik játéknap eredményei

A huszonnegyedik játéknappal folytatódik az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság. Az eredményekért kattintsanak.

betfalva sporting0

A huszonnegyedik játéknappal folytatódik az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság. Az eredményekért kattintsanak.

Pénteken két találkozóval kezdetét vette a körzeti bajnokság huszonnegyedik játéknapja. A kiesés ellen küzdő Betfalva a 22. fordulóból elnapolt találkozón a Sporting együttesét látta vendégül. Nagyon gyorsan háromgólos előnyre tett szert a házigazda, de az udvarhelyieknek sikerült életben tartaniuk pontszerzési esélyüket. Két góllal is válaszoltak a betfalvi találatokra, de egyenlíteniük nem sikerült. A betfalviak a második félidő végén bebiztosították a győzelmet. A másik találkozón a Korond Ifjúság és Csekefalva gólnélküli döntetlen játszott. Szombaton a másik kiesőjelölt, Homoródszenmárton , a malomfalviakkal találkozott. A vendégek esélyt sem adtak a hazaiaknak, kilencgólos mérkőzésen maradt alul Homoródszentmárton.

Vasárnap a B csoportban Csekefalván fordulatos, tizenháromgólos találkozón győzött a hazai csapat. Felsőboldogfalva egyre közelebb került a bajnoki címhez a malomfalviak elleni győzelmével. Négy pontra növelték előnyüket Agyagfalvával szemben, akik Gagyból pont nélkül távoztak. Alsóboldogfalván csak egy félidőt játszottak, a vendég etédiek a második félidőben nem mentek vissza a pályára.  A játékvezető a szabályokban előírt várakozási idő után lefújta a találkozót.

Az összevont C csoport első helyét Bogárfalva szerezte meg. A Parajd SE elleni találkozón három góllal is vezettek, az sóvidékiek innen fordítottak. Hiába győztek egy góllal, az odavágón Bogárfalva két góllal győzte le őket (4–2), így a Nyikó menti alakulat folytathatja jövőtől a B csoportban.

Az A csoportban Farkaslaka egyre közelebb került a bajnoki címhez, miután Betfalván sikerült megszereznie a három pontot. Nagygalambfalva csak döntetlent játszott Zetelakán, míg Szentábrahám a fiatfalviak otthonában hagyta a pontokat.

A játéknap eredményei:

A csoport, 22. forduló

Pénteken 18 órától

Betfalva–Sporting 4–2 (3–1)

A csoport, 24. forduló

Szombaton 17 órától

Homoródszentmárton–Malomfalva 2–7 (1–4)

Vasárnap 17 órától

Zetelaka–Nagygalambfalva 3–3 (2–2)
Szentlélek–Sporting 1–5 (1–3)
Fiatfalva–Szentábrahám 2–1 (1–0)
Betfalva–Farkaslaka 2–4 (1–3)
Lövéte–Korond SE 1–2 (1–2)
Bögöz–Szentegyháza 3–2 (1–1)

B csoport, 23. forduló

Pénteken 18 órától

Korond Ifjúság–Csekefalva 0–0

B csoport, 24. forduló

Vasárnap 11 órától

Nagygalambfalva II–Farcád 2–1 (1–1)
Gagy–Agyagfalva 5–3 (2–1)
Alsóboldogfalva–Etéd 4–0, a találkozó csak egy félidőt tartott, az etédi csapat nem állt ki a második félidőre.
Székelyderzs–Hodgya 1–2 (1–1)
Kápolnás–Korond Ifjúság 3–3 (2–2)
Csekefalva–Zetelaka II 7–6 (5–4)
Felsőboldogfalva–Malomfalva II 5–0 (1–0)

C csoport, a helyosztók visszavágói

Vasárnap 11 órától

Parajd SK–Siménfalva 2–1 (0–1)

Vasárnap 14 órától

Parajd SE–Bogárfalva 4–3 (0–2)
Kobátfalva–Székelyvarság 2–1 (2–1)
Betfalvi Ifjúság–Rugonfalva 2–3 (1–1)
Máréfalva–Kányád 1–1 (0–0)
Alsósófalva–Oklánd 6–2 (3–1), (1–0), büntetőrúgások után
Szentmihály–Szentpál 6–1 (3–1)
Zeteváralja–Szentpéter 4–1 (1–1)