Köpni, nyelni, adózni

Amikor az ortodox egyház rázendít az álszent picsogásra, és a történelmi magyar egyházak buzgó módon követik. 

Ha azt hittük, a tavalyi áfaemelés és a megtriplázódott villanyszámla megterhelő, akkor üdv az új adók és illetékek korában. A héten luxus szállodát avatott a Pro Economica, botrány kerekedett Tompa Gábor körül, Ditróban mégis lesz kórház, a marosvásárhelyi műtrágyagyár megint bezárni készül, és alakul a Nagy Elek által létrehozott kutatói hálózat, ami majd az erdélyi értelmiségi viszonyát vizsgálja az államszocializmus Securitatéjával. 

Ezúttal a Fidesz tartott kongresszust, ahol a teljes RMDSZ-elit felsorakozott, és Kelemen Hunor is beszédet tartott. 

És miközben az összes pénzünket kifizetjük adókra és áfára, addig arról megy a közéleti vita, hogy legyen-e legalizálva a prostitúció vagy sem.

Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és túl vagyunk január első, kerek hetén, lassan a politikusok is visszatérnek a téli álmukból. 

Kulcs nélkül a Ghișeu se nyílik

Az év úgy indult, hogy noha tudtuk, emelkedni fognak a helyi adók, senki sem tudta, hogy hol mennyivel. A kormány megszabta ugyan, hogy emelni kell, de némi mozgásteret mégiscsak engedett a helyi önkormányzatoknak. Így történt, hogy a január elseje váratlanul érte az önkormányzatok többségét – ahogyan a havazás szokta őket januárban –, akiknek nem jutott eszükbe még decemberben frissíteni az adókulcsokat, így január 5-én sok helyen lebénult a rendszer. 

Az, aki esetleg a ghișeul.ro-n keresztül szerette volna kifizetni a tartozásait, annak is sok esetben várnia kellett. Marosvásárhelyen például, ahová az én egy szem tulajdonom, egy 2007-es évjáratú kisautó van beíratva, csak január 12-től tették elérhetővé a frissített adókulcsokat. 

Nyilván sok a felháborodás – érthető módon –, és az önkormányzatok tehetetlenek, hiszen a kormány nem fogja a költségvetéseiket kiegészíteni abban az esetben, ha nem emelnek adót. Az emeléssel persze egyértelműen az is a cél, hogy ne is kelljen költségvetést kiegészíteni. Bánffyhunyad polgármestere például már le is mondott tisztségéről emiatt.

De a mi okos kormányunk nem csak adót emelt, hanem újabb szabályokat is hozott arra az esetre, ha esetleg egyesek átvernék a rendszert. Ilyen intézkedés például az, hogy akár pár hónapra is kell adót fizetni a gépjárművek után, ezzel pedig azokat az csalókat akarják fizetésre kényszeríteni, akik a nagy hengerűrtartalmú autóikat év végén töröltették az önkormányzati nyilvántartásból, majd év elején visszavezették kizárólag azért, hogy ne kelljen az adót kifizetniük rá. És így lesz bizalmatlan mindenki mindenkivel. 

Na de kíváncsi vagyok, rólatok mennyi bőrt húznak még le a helyi adók? Fizettek legalább annyit, hogy azt hihetnénk kacsalábon forgó villában éltek és Cybertruckot vezettek?

Égig érő luxus Gyimesben

A Pro Economica alapítvány és a magyar kormány jóvoltából megnyílt a legújabb luxusszálloda, egy olyan, aminek 2022-ben kellett volna, de hát most láthatjuk: ami késik, az nem múlik.

A pénzzel megtámogatott Facebook/poszt (értsd: mindenképp azt akarják, hogy lássuk) arról számol be, hogy szeretetteljes légkörben nyitották meg a SkiGyimes Hotel & Wellness szállodát. A négycsillagos szálloda a hagyományok és a modernitás ötvözete, és máris a gyimesek ékköve. 

Gyorsan meg is néztem, mennyibe fáj, ha a Gyimesekben akarok wellnessezni. A hotel weboldala szerint 75 lejért már 3 órán keresztül ülhetek a jacuzziban, ami szerintem egy átlagár a romániai wellness belépők között, viszont ha aludni is szeretnék, azért jócskán a zsebembe kéne nyúlnom. 800 és 1000 lej között mozog egy éjszaka annak függvényében, hogy elég-e az egy szoba, vagy egy nappalit is akarok. Mindezt egy viszonylag jellegtelen minimalista környezetben, de a kilátás valószínűleg jó. 

Az egyház ellen lázadtak a ditróiak

Ditróban megint bál volt, most nem a migránsok miatt, hanem a hívek nem viseltettek a katolikus egyháznak megfelelő módon. 

Még decemberben alakult ki konfliktus a helyi kórház és a katolikus plébános meg az egyház között, mert a ditrói kórház időseket és krónikus betegeket gondozó részlegének otthont adó épület bérleti feltételein nem sikerült megegyezniük a feleknek. 

Ennek köszönhetően a kórház ezen részlegét be is zárták, hiszen érvényes bérleti szerződés nélkül beszüntették a működési engedélyét az intézménynek. 

A helyiek fel is háborodtak rendesen, tüntetést is szerveztek, ami semmilyen szín alatt nem tetszett a plébánosnak, aki szerint ez egy jó színjáték volt és még felelőtlen is, mert a meggyújtott gyertyák miatt akár le is éghetett volna az épület.

A katolikus egyház megpróbálta elérni, hogy a havi bérleti díj mellett az intézmény felújítási és karbantartási munkálatokat is magára vállaljon, amit viszont a kórház nem tehet meg, mivel állami intézményként nem fektethet olyan épületbe, ami nem a tulajdona. 

Végül most úgy tűnik, kiegyeztek a felek az 5000 lejes bérben, amit a katolikus egyház az épületre fog fordítani, viszont visszaszerezni a működési engedélyt ennél több időbe fog telni. 

2000-en maradhatnak munka nélkül

A marosvásárhelyi Azomureș majd’ 2000 alkalmazottat készül elbocsátani, miután már évek óta csökkentett kapacitással működik. Mivel a termeléshez szükséges földgázt nem tudják kedvező áron megvásárolni, a vegyipari kombinátban gyártott műtrágya ára nem képes felvenni a versenyt a külföldről érkező műtrágyával.

Most 600 alkalmazottat fognak technikai munkanélküliségre (magyarul kényszerszabadság vagy állásidő – szerk. megj.) küldeni, illetve szerződést bontanak olyan kisebb cégekkel, akik a karbantartási munkálatokért feleltek, ami további 1500 embert érinthet. 

Budapestről hazaküldték halódni

Színházi berkekben robbant ki botrány, amikor felmerült a plágium vádja. Tompa Gábornak a Budapesti Nemzeti Színházban kellett volna Eugene Ionescu A király halódik című darabját megrendeznie, ami annyira hasonlított egy Silviu Purcărete által rendezett verzióra, hogy Vidnyánszky Attila, a plagizációs botrányt elkerülendő hazaküldte a kolozsvári színház igazgatóját. Hogy a munka csak ne vesszen el teljesen, Tompa Gábor műsorra tűzte idehaza az előadást, amelynek a látvány- és jelmeztervezője, valamint a zeneszerzője azonos a budapesti darab alkotóival is. 

Tompa Gábor minden vádat tagad, sőt a Nemzeti és a KÁMSZ közös nyilatkozatot is kiadott, amelyben aljas rágalomnak nevezik a felmerülő vádakat és célzott lejáratásnak tartják azt.

Ennek ellenére Tompa karrierje során már számos alkalommal felmerült, hogy rendezései során meglévő és mások által rendezett darabokból vett át változatlanul jeleneteket, akár hosszabb részeket is, de mivel az ilyen típusú kreatív folyamatokat nem védi jogdíj, nem beszélhetünk plágiumtörvényről, mint az akadémiai írások esetében, és elég nehéz bizonyítani a vádakat. Tehát az alkotó lelkiismerete és a szakmával szemben tanúsított etikus eljárás lehet az egyetlen korlát, amikor ilyen típusú ügy kerekedik. 

A kolozsvári A király halódikat márciusban mutatják be, akkor majd kiderülhet, végső soron mennyire lett saját rendezésű a darab.

Nagy családja rémtettei

De van még kulturális hírünk a hétre, hiszen valóban létrejött egy bizottság, amely az erdélyi magyar irodalmi és kulturális élet állambiztonsági összefüggéseit fogja kivizsgálni. Az ügy egy tavaly, az Átlátszó Erdélyen megjelent cikk kapcsán merült fel, amiből kiderült, Méhes György éveken keresztül, önszántából jelentett a kolozsvári értelmiségről a Szekuritáténak, cserébe bizonyos előnyökért és juttatásokért. 

Az író fia, Nagy Elek, aki az utóbbi években tetemes összeget és időt fektetett abba, hogy apja munkásságát kanonizálja, az ügy kapcsán arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az Átlátszó-cikk egyoldalúan mutatta be apja ügyeit, másrészt pedig arra is jutott, hogy akkor kivizsgáltat mindenkit, értsd: mindenkit. 

Ennek apropóján jött létre egy bizottság, amelynek tagjai Benkő Levente, Fodor János, Főcze János és Jánosi Csongor történészek, valamint Nagy Levente irodalomtörténész, továbbá Csendes László, a CNSAS tagja szakmai védnöki feladatot fog ellátni. A bizottság munkáját Bandi István történész fogja koordinálni. 

Az is kiderült, hogy a csoport nem a Méhes-aktákat fogja kutatni – noha az egyoldalú tájékoztatásra tett megjegyzés így nem tudom, hogyan bizonyítódik be –, hanem egy pályázati rendszer kidolgozásában gondolkodnak, ahová egyénileg és kutatócsoportként is lehet jelentkezni és közös erővel feltárni, hogy anno ki jelentett kiről. 

Valóban fontos a múlt feltárása, hiszen most is isszuk a levét annak, hogy számos dokumentum és információ továbbra sem nyilvános a múlt rendszerrel és a forradalommal kapcsolatban.

Persze, azért arra kíváncsi leszek, hogy Nagy Elek mikor kezdi majd megépíteni azt a kontextust, amiben „ha mindenki besúgott, akkor az már nem olyan nagy cucc, hogy az apja is”. 

Semmi sem bizonyítja, hogy a legalizálással népszerűbbé válna a prostitúció

A PNL feldobta a labdát, az ortodox és a katolikus egyház pedig lecsapta azt. Legalizálni kellene a prostitúciót, hogy azok a nők, akik ezen a területen dolgoznak, hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz, na meg nyugdíjban gondolkodhassanak esetleg, nem utolsósorban fizethetnek adót – gondolta Ion Iordache parlamenti képviselő.

Mire jött az ortodox egyház és jól megmondta a politikumnak, hogy mit kell gondolni és tenni a kérdésben: a legalizálással népszerűsítenék a prostitúciót, még több nőt zsákmányolnának ki, és egyébként is a test áruba bocsátása főbűn, ezt nem nézhetik tétlenül. És ezt az álláspontot tovább mímelte a katolikus egyház is. 

Vannak a világon országok, ahol legális a prostitúció. Nyugat-Európa több országában, Afrikában, Dél-Amerikában és Ausztráliában is. Elsősorban azért lehet fontos, hogy ezt legálisan csinálhassák az illetékesek, mert nagyobb biztonságban lehetnének. Az egészségügyi ellátás vagy bántalmazás esetén rendőrséghez fordulni nem opció, ha a tevékenységgel törvényt sértesz. 

Semmi sem bizonyítja, hogy a tevékenység legalizálása növelné a prostitúcióval foglalkozók számát. Az egyházak reakciója valójában a megszokott álszent picsogás, pont olyan, amikor az ellen tiltakoznak, hogy az iskolában szexuális nevelést oktassanak a gyerekeknek. Ezek az intézmények nem akarnak olyan – főként – nőket, akik maguk dönthetnek a saját testük felett, egy gondolkodni képes társadalmat, és bibliai mázba csomagolva játsszák az elnyomót. 

Ennél szörnyűbb már csak az, hogy amikor az ortodox egyház rázendít az ilyen agymenéseire, akkor a magyar történelmi egyházak jószerével ott lihegnek a nyakában. Szégyenszemre. 

Mindenki a magyar választásra készül

És végül sétáljunk bele a magyar kampányba is. A héten Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök hivatalosan is kiírta a választásokat április 12-re, ami kapcsán a Maszolon a sokat látott Deák Dániel megszakértette Pataky Istvánnak az aktuális kampányhelyzetet. Azért az egy szint, amikor felkéred a kormánypropaganda szakértőjét, aki a tévében arról nyilatkozott, hogy Magyar Péter azért vakargatta a nemi szervét egy brüsszeli beszéde alatt, mert lányos zavarában erőt próbált meríteni. 

Utólag is nevetséges az eset, hiszen a TV2 még kozmetikázott is a riporton.

A szörnyű a cikkben az, hogy próbálja azt a látszatot kelteni, hogy objektivitásra törekszik. Mintha ezt egyébként bárki is elhinné a Maszolnak és Pataky Istvánnak. De a látszat kedvéért megszólaltatta Nagy Attila Tibor politikai elemzőt, akiről úgy derül ki, hogy a rossz oldalon van, hogy a Magyar Hangban jelent meg A NER uralma alatt című cikksorozata. Nagy négy bekezdésben kapott helyet, Deák Dani meg hat bekezdésben sorolhatta végig mekkora győzelemre készül a Fidesz és különben is, Trump Magyarországra készül. Állítólag. 

Mindenki készül, Kelemen Hunor és az RMDSZ olyannyira, hogy a héten mindenki is ott volt a Fidesz kongresszusán, ahol Kelemen Hunor maximális támogatásáról biztosította Orbán Viktort.

A kampány hivatalosan február 21-én kezdődik, de mit számít ez, amikor már legalább egy féléve kampány van nálunk is? 

Ez volt a Tilos a bé mára, köszi a figyelmeteket, én Kiss Anna voltam, sziasztok. 

Az uh.ro külsős szerzőinek szövegeit Pál Edit Éva szerkeszti.

Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.

Kipróbálom!